Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tom Jonesszal projektezne Tony Iommi

0715tomjonesAz ultrasikeres 13 lemez turnéinak végeztével a Black Sabbath kicsit most elvonul a világ szemei elől, így a tagoknak lesz idejük más projektekre is. Tony Iommi például máris felvillantott egy sajátos lehetőséget…

1988-ban sajátos áprilisi tréfával kedveskedett olvasóinak a Kerrang! magazin: a lap meglebegtette, hogy esetleg Tom Jones kerülhet a Black Sabbath élére egy grandiózus konceptalbum erejéig. A banda akkori, a korábbi énekeskavarások által megtépázott hírnevére jellemző, hogy a kamuhírt rengetegen bevették (a magyar Metal Hammer elődjében is lejött róla pár sor), aztán persze kiderült, hogy csak viccről volt szó, és a Sabbath a következő évben kiadott Headless Cross lemezzel minden kétséget eloszlatott a jövőt illetően. Arra ugyanakkor jó volt ez az egész, hogy Jones, aki nagyra értékelte a poént, évekkel később felhozza a témát Tony Iomminak – és nem kizárt, hogy most, több mint negyedszázaddal később meg is valósulhat az akkor rebesgetett kollaboráció, bár természetesen nem Sabbathként.

„Párszor találkoztam Tommal”, mondta Iommi a Classic Rocknak. „Egyszer dumálgattunk, és megkérdezte, láttuk-e annak idején ezt a hírt. Mondtam, hogy igen, mire ő: nem is rossz ötlet, mi? Szeretem Tomot, remek énekes. Valójában tényleg szeretnék csinálni vele közösen valamit, mert működhetne a dolog.”

Egyébként belegondolva messze nem olyan nonszensz az ötlet, mint amilyennek elsőre tűnik, bár azért meglepődnénk, ha lenne belőle valami...

 

Hozzászólások 

 
#5 BlackBarbar 2014-07-16 09:34
Esetleg Julio Inglesias?
Idézet
 
 
+3 #4 Trollmagnet 2014-07-16 09:11
Bluest már énekelt, ha kihoznának valami bluesszerűséget egy-két Iommi féle riffel én simán megvenném a lemezt :D
Idézet
 
 
+10 #3 kiss gabor 2014-07-15 09:25
Idézet - bogar:
Tom Jones-nak hatalmas torka van. Egyszer meghallgatnám, hogy énekel rockot!

Abszolut. Metalosok vagyunk, nem suketek. Jones papa biztos adna az ivet az iommi riffekre.
Idézet
 
 
+12 #2 bogar 2014-07-15 08:45
Tom Jones-nak hatalmas torka van. Egyszer meghallgatnám, hogy énekel rockot!
Idézet
 
 
#1 keviny 2014-07-15 07:55
Jajjnekem. Szekszbomb 2 feat Tony Iommi...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.