Az amerikai listák első helyén nyitott új albumával a Ghost. Tobias Forgéék friss munkája csaknem fél évtizede az első rocklemez, amely megcsípte a Billboard Top 200 csúcspozícióját.
Több mint négy és fél év óta először ismét rocklemez került az amerikai listák első helyére: a Ghost frissen megjelent albumából, a Skeletából 86 ezer példány talált gazdára a nyitóhéten az Egyesült Államokban, amivel megcsípte a Billboard Top 200 első helyét. Az eladások 89 százaléka, 77 ezer példány hagyományos albumeladást jelent, azaz fizikai hanghordozókat, illetve a teljes Skeletá digitális megvásárlását. A fizikai hordozókon belül is kiemelten magas a vinyl aránya: több mint 44 ezer vinyl fogyott az Államokban az anyagból, ami nemcsak a legmagasabb egyheti bakeliteladás a hard rock műfajban 1991, azaz a SoundScan mérési rendszer beüzemelése óta, hanem összességében is a harmadik legmagasabb egyhetes vinyles értékesítés a Blink-182 2023-as One More Time-jának 49 ezres, illetve a Boygenius szintén tavalyelőtti The Recordjának 45 ezres fogyása óta. A Ghost eddigi amerikai csúcshelyezését a legutóbbi Impera második pozíciója jelentette 2022-ben, 70 ezres eladással.
A Skeletá mindössze a második rocklemez a 2020-as években, amely felkerült az amerikai listák élére, ez ugyanis eddig csak az AC/DC Power Upjának sikerült 2020 novemberében, 117 ezres eladással. Még a Metallica 72 Seasons anyaga is „csupán” a második helyet csípte meg a Billboard Top 200-on – igaz, utóbbiból 146 ezer fogyott akkor, vagyis mint látható, az adott hét egyéb kiadványain is sok múlik ilyenkor. Az új Ghost mindenesetre világszerte óriási siker: szintén az első helyen kezdett a Skeletá a listákon Németországban, Ausztriában, Ausztráliában, Belgiumban, Finnországban, Svájcban és Svédországban, illetve a másodikon Nagy-Britanniában, Norvégiában és Hollandiában.
Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége, a RIAA számítási módszere szerint a fizikai és digitális albumeladások mellett beszámítanak a minősítésekbe a streamek és az adott lemezről történő dalletöltések is. Ennek értelmében tíz dal fizetős letöltése az adott lemezről további egy teljes albumpéldány eladásának felel meg, az online hallgatásokat tekintve pedig ezerötszáz audió- és/vagy videóstreamet számítanak egy eladott lemeznek.
Hozzászólások
hard rock vs. összesség ?
Úgymint?
remelem a szerzo erzi h ez a mondat minimum 2 sebbol verzik... javitani kene.
Pláne! Bon Lowy...
Lowy...
Így van, a veszteségmentes formátum DAC-al és egy Sennheiser HD-650-el (exkluzív módban) már nagyon ott tud lenni. Ezzel együtt most a vinyl-el barátkozom. :)
Magára valamit adó igényes ember, főleg ha rocker az nem hallgat spotit meg ezeket, csak lemezt rosszabb esetben CD-t,. Nagyon örülök hogy kazetta is van megint,az is jöhet!
A Spotin nem... Azon csak vmi hasonlót (Temus zene kb), érzés nélkül. :)
Miért, a Spotin nem lehet a teljes albumot meghallgatni?...