Nagyon jó híreket kapott Vivian Campbell: a Def Leppard több mint egy évtizede Hodgkin-limfómás gitárosa egy sikeres műtét után végre a gyógyulás útjára lépett.
2013-as limfómadiagnózisa óta először gyógyulófélben van Vivian Campbellt. A Def Leppard gitárosánál tavaly a saját és egy donor révén végrehajtott őssejt-transzplantáció is kudarcot vallott, ám év végén végül új donort találtak neki, és végül sikeres csontvelő-átültetésen esett át. „Tíz nappal korábban elveszítettem a donoromat, ami felért egy tökönrúgással – ecsetelte a 62 éves gitáros Eddie Trunknál. – De nagy szerencsémre decemberben találtak nekem egy új donort, és újév napján kórházba vonultam. Nagyjából három és fél hetet bent töltöttem, és mint végül kiderült, roppant sikeres volt a transzplantáció.”
Campbell egy április közepén tartott ellenőrzésen száz százalékosan rákmentes diagnózist kapott. „Tizenkét-tizenhárom éve először mondták azt, hogy gyógyulófélben vagyok. Hihetetlen boldogsággal tölt el a dolog, ennél többet nem is kívánhatnék. Tíz genetikai markernek kell egyeznie a donorral, és vele mind a tíz egyezett. Egy fiatalemberről beszélünk, most még néhány évig nem tudhatom meg, kiről van szó, csak annyit tudok, hogy 21 éves. Természetesen meghívom majd néhány sörre! Kizárólag azért szerepelt a donorlistán, mert jó ember. Örömmel mondhatom: sok jó ember él közöttünk! Két év után lesz lehetőségem rá, hogy kapcsolatba lépjek vele, gondolom, manapság e-mailben megy ez. Mivel megmentette az életemet, természetesen mindenképpen ki akarom majd fejezni neki a hálámat.”
Campbell a tervek szerint a Def Leppard összes nyári fellépésén ott lesz majd társaival.
Hozzászólások