Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tíz év szünet után lemezzel tér vissza a Yes

Fly From Here címmel jelenik meg a progresszív legenda Yes új nagylemeze idén júliusban a Frontiers kiadásában. A zenekar utoljára 2001-ben adott ki stúdióalbumot, így az új anyag mindenképpen az év egyik legnagyobb dobásának ígérkezik a műfajban. Ez lesz a banda első lemeze Benoit David énekessel, aki Jon Andersont váltotta a mikrofonnál, és jó hír, hogy ismét velük játszik Geoff Downes billentyűs is.

„Az új album a Yes legjavát rejti majd a '70-es és a '80-as évek minden erősségével egy aktuális, mai csavarral", mondta a lemezről Chris Squire basszusgitáros, akinek még Trevor Horn producert is sikerült ismét megnyernie a munkálatokhoz. A bandát Squire, Downes és az új frontember mellett jelenleg Steve Howe gitáros és Alan White dobos alkotják. Benoit David korábban egyébként egy Close To The Edge nevű kanadai Yes tribute-ban énekelt. Downes újonnani szereplése valószínűleg nem jelenti a turnébillentyűs Oliver Wakeman teljes mellőzését, de a témák oroszlánrészéért Geoff felelt a stúdióban.

A konkrét dalokról egyelőre keveset tudni, a csapat eddig annyit szellőztetett meg, hogy a címadó eposz mintegy 20 perces lesz, és rajta kívül még négy másik szerzemény kap helyet a Fly From Here-en. A borítót a régi kollaboráns, Roger Dean készíti.

További részletek hamarosan.

 

Hozzászólások 

 
#3 Equinox 2011-04-03 20:26
Ez bizony benne van. De nézd meg a Scorpionst vagy a Whitesnake-et, de Uriah Heepet is mondhatok. Remek újkori lemezeket csinálnak, a klasszikus korszak néhány legnagyobbjával nem, de a mindjárt utána jövőkkel felérnek. Whitesnake sem csinál 87-et többet, de Slide-ot, Saintset csinált az utóbbi években. Scorpions, Heep szerintem szintén. Remélni lehet, csak nem ész nélkül. Idén volt már 2 jó prog rock lemezünk (Presto Ballet és Van der Graaf Generator)
Idézet
 
 
#2 kamikaze 2011-04-03 10:00
Az ilyen őslegenda bandák újjáalakulásáva l és lemezkészítésév el mindig az a félelmem, hogy egyszerűen túlhaladta már a zenéjüket az idő, és valamiféle öreguras anyaggal állnak elő. Persze a régi klasszikus dolgaikat néha ma is szívesen meghallgatom, de ha egy zenész hosszú évekig nem aktív, az aktuális trendekkel kapcsolatosan nincs képben, fennáll a veszélye, hogy nem tudja hozni azt a szintet, amit korábbi munkái alapján, mégha csapatban is elvárna tőlük az ember. Nyilván sok egykori rajongó örül majd nekik, de valószínűleg ez nem lesz más, mint nosztalgia. Örülünk, hogy még élnek és zenélnek, de ezen kívül semmi katarzis. Lásd Purple. És egy esetleges buktát nem is vettem számításba.
Idézet
 
 
#1 Equinox 2011-04-01 15:31
Hűha! Remélem, nem bukik meg a lemez
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.