Shock!

június 12.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Ghost Of A Future Dead: hallgasd meg az At The Gates búcsúalbumát!

Április 24-én megjelent az At The Gates utolsó albuma. A The Ghost Of A Future Dead most teljes egészében végighallgatható.

0223atg

A Century Mediánál jelent meg pénteken az At The Gates utolsó albuma. A The Ghost Of A Future Dead a 2021-es The Nightmare Of Being folytatása, amelyet előzetesen a korai korszakhoz visszakanyarodó stílusú anyagnak ígért a svéd melodikus death metal színtér legnagyobb alapbandája. Egyben ez az utolsó lemez is, amelyen énekelni hallhatjuk a tavaly szeptemberben, 52 éves korában rákban elhunyt énekest, Tomas „Tompa” Lindberget.

Tompa mindent felénekelt még a demózási fázisban, a lemezre pedig az utolsó, általa felnyomott változat kerül majd fel, amit mindössze egy nap alatt rögzítettek, másnap pedig már meg is operálták. Vagyis a végleges hangszeres alapokat ezúttal – rendhagyó módon – az ének után vették fel. Jonas Björler szerint elképzelhető, hogy a zenekart láthatjuk még élőben. „Még nem igazán beszéltük át ezeket a dolgokat, mert először az albumot jelentetjük meg, aztán majd meglátjuk a többit – fogalmazott a basszer a Chaoszine-nek. – Talán adhatunk néhány koncertet, hogy megünnepeljük Tompát, vagy hasonló, de jelenleg még semmi sem biztos.”

atthegates_cAz album dallistája az alábbi:

01. The Fever Mask (03:12)
02. The Dissonant Void (02:47)
03. Det Oerhörda (03:35)
04. A Ritual Of Waste (03:35)
05. In Dark Distortion (03:50)
06. Of Interstellar Death (03:45)
07. Tomb Of Heaven (03:53)
08. Parasitical Hive (04:34)
09. The Unfathomable (04:07)
10. The Phantom Gospel (02:44)
11. Förgängligheten (02:41)
12. Black Hole Emission (03:39)

A lemez alább hivatalosan, teljes egészében végighallgatható. Tompáról szóló megemlékezésünk itt olvasható.

 

Hozzászólások 

 
#5 Tompoka 2026-04-26 15:15
Ugyanolyan szar, mint 2014 ota minden albumuk.
De mint mas oldalakon leirtak, jelenleg lehetetlen objektiven megitelni, es mivel kegyeleti okokbol lehuzni nem akarjak, igy aztan 10/10.
Idézet
 
 
#4 Latabár 2026-04-26 11:28
Én nem tudom, nekem ez dögunalmas megint, mint szinte bármi az újjáalakulás óta. Szegény Tompa miatt hallgattam végig, de nehezemre esett, annyira semmilyennek éltem meg. A gesztus és a körülmények miatt érthető kiadvány, egyebekben pedig az égvilágon semmit nem tesz hozzá az életműhöz.
Idézet
 
 
#3 Moonshield 2026-04-26 10:03
Idézet - torta:
Nyilvan ertheto es elkerulhetetlen , de nagy kar, hogy mindenhol mindenki csak Tompa elvesztesenek a fenytoreseben beszel errol a lemezrol. Ugyanis ez minden kulso korulmeny leborotvalasa utan is egy dobbenetesen eros album, siman top 3 az eletmuben, a With Fear.... es az At War With Reality melle buszken odakivankozik. Ilyen otvenes arcok altalaban ezen a ponton mar csak elhokizgatnak, ennyire ehesen nem szoktak odabaszni. Anderst nem szoktak egy kulonosebben karakteres zeneszkent jegyezni, de szerintem igenis visszahozta azt a pluszt, ami a nelkule keszult lemezekbol hianyzott, van egy furcsa, egyeni erzeke ezekhez a ragados, de epphogy picit idegesito dallamokhoz. Kulon pluszpont jar a szep instru szerzemenyert.


Már néhány hallgatás után lejött, hogy nagyon erős, még a megszokottnál is erősebb albumot tettek le az asztalra. Méltó búcsú egy legendás, korszakmeghatár ozó zenekartól. És méltó búcsú a Legendától.
Idézet
 
 
#2 torta 2026-04-26 09:28
Nyilvan ertheto es elkerulhetetlen , de nagy kar, hogy mindenhol mindenki csak Tompa elvesztesenek a fenytoreseben beszel errol a lemezrol. Ugyanis ez minden kulso korulmeny leborotvalasa utan is egy dobbenetesen eros album, siman top 3 az eletmuben, a With Fear.... es az At War With Reality melle buszken odakivankozik. Ilyen otvenes arcok altalaban ezen a ponton mar csak elhokizgatnak, ennyire ehesen nem szoktak odabaszni. Anderst nem szoktak egy kulonosebben karakteres zeneszkent jegyezni, de szerintem igenis visszahozta azt a pluszt, ami a nelkule keszult lemezekbol hianyzott, van egy furcsa, egyeni erzeke ezekhez a ragados, de epphogy picit idegesito dallamokhoz. Kulon pluszpont jar a szep instru szerzemenyert.
Idézet
 
 
#1 suizidium 2026-04-26 08:13
Gyors mint a faxom
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.