Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Súlyosabb, hangulatosabb, kevésbé gyors lemezen dolgozik a Killswitch Engage

Két évvel ezelőtt jelent meg a Killswitch Engage legutóbbi albuma, a Disarm The Descent, amely az eredeti frontember, Jesse Leach visszatérését jelentette a zenekarba, és világszerte komoly sikernek számított. A csapat már nagyban készíti a folytatást, ez azonban garantáltan eltér majd a biztos recepttől.

A Killswitch Engage népszerűsége és elismertsége nem képezheti vita tárgyát, de a zenekar gyakorlatilag karrierje első szakasza óta rendszeresen kap bírálatokat amiatt, hogy tulajdonképpen mindig, lemezről lemezre ugyanazt csinálják, legfeljebb az arányok térnek el kisebb-nagyobb mértékben. A helyzet a következő albummal a jelek szerint bizonyosan változni fog: legutóbb a csapat már azt fejtegette, hogy minden korábbi munkájuknál változatosabb dalokon dolgoznak, most pedig Justin Foley kicsit konkrétabban is megvilágította egy interjúban, mire gondolnak. „Nem vagyok biztos benne, hogy teljesen formát öltött már a dolog, de az biztos, hogy kicsit eltér a legutóbbi lemeztől”, jellemezte a készülő albumot a dobos a Louder Noise-nak. „Legutóbb inkább gyors volt az összkép, ebben a mostaniban pedig nincs meg ugyanaz a sebesség, hanem más módon súlyos, kicsit hangulatosabb. Egyelőre még nem tudom, miként jellemezhetném, de lassan azért összeáll a kép, és mi magunk is marhára várjuk már, hogy elkészüljünk vele… A koncerteken már játszott Strength Of The Mind szerintem jól reprezentálja, miben gondolkodunk, de az egyben egy olyan nóta is, ami odavág élőben: nem őrült, nem őrült gyors, nem őrülten eltérő a többi dolgunktól, szóval kiválóan alkalmas arra, hogy rávezesse az embereket az új anyagra.”

A lemez megjelenése 2016 első felére várható a Roadrunnernél.

 

Hozzászólások 

 
#2 cápaidomár 2015-10-26 02:35
Howard Jones micsoda egy állat énekes! Az egyik legjobb, az egyik kedvencem nekem is. Pedig magát a stílust annyira nem kajálom (na jó, ne cukrozzuk: kifejezetten utálom), de ez a csapat önmagában is az utóbbi évek egyik legszerencséseb bje, ám ezzel a Jones gyerekkel anno kifogták a teljes aranybálnát! :-)

Ha jól tudom, B-típusú cukorbeteg.
Idézet
 
 
-1 #1 BB 2015-10-25 18:21
Ez nagyon jó! Csak egy Howard Jones kéne hozzá...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.