Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Súlyos betegség miatt kerülhetett ki a Slipknotból Joey Jordison

0725joeyMivel Joey Jordison korábbi alkohol- és drogproblémái közismertnek számítottak, mindenki elkönyvelte magában, hogy a dobos azért került ki 2013-ban a Slipknotról, mert ismét túltolta az önpusztítást. Könnyen lehetséges azonban, hogy mégsem erről volt szó…

Mindezidáig nem tett egyértelmű állásfoglalást a Slipknot azt illetően, pontosan miért is kellett csaknem három éve távoznia a bandából Joey Jordison dobosnak, aki dalszerzőként is meghatározó szerepet töltött be náluk. A Metal Hammer Golden Gods díjátadón azonban Joey hétfő este átvett egy elismerést Londonban, és ünnepi beszédében adott a történtekre egy lehetséges magyarázatot.

„Ami a Slipknotban töltött időm utolsó szakaszát illeti, szeretném, ha őket is elismerné mindenki”, fogalmazott a dobos. „Sok mindent elértünk az életben, és ez mindenkire vonatkozik a zenekarból. Kizárólag szerencsét és a legnagyobb elismeréseket kívánom nekik, mert amit Des Moines pincéiben együtt létrehoztunk, azt soha nem fogja utolérni senki. Olyasmiről beszélünk, ami abszolút kurvára verhetetlen. Nagyon szeretem azokat a srácokat. A Slipknotban töltött időm utolsó szakaszában nagyon megbetegedtem: egy myelitis transversa nevű szörnyű betegség támadott meg. Elveszítettem a lábaimat, nem tudtam játszani. Ez az egész a sclerosis multiplex egy formája, amit tényleg a legádázabb ellenségeimnek sem kívánok. De összeszedtem magam, lementem az edzőterembe, és egy kibaszott terápia révén legyőztem ezt a szart. És ha nekem sikerült, nektek is sikerülhet. Életem legnehezebb kihívása volt, kurvára súlyosabb, mint bármi más… Mindenkinek, aki sclerosis multiplexszel, myelitis transversával vagy bármilyen hasonló betegséggel küzd: én vagyok az élő bizonyítéka annak, hogy ezek a szarok legyőzhetők. A metal és a rajongók is harcolnak érted. Ez itt a valóság: legyőzhető a dolog, ez nem vicc. Ha a szívedben él a metal, bármit elérhetsz.”

A myelitis transversa a gerincvelő gyulladásos megbetegedése, amely gátolja a felfelé és lefelé futó idegimpulzusok terjedését, és valószínűleg autoimmun eredetű: általában valamilyen vírus- vagy baktériumfertőzés után jelentkezik, ugyanakkor bizonyos drogok (így például ópiátok, amfetamin-származékok) használóinál nagyobb kockázattal alakul ki.

Jordison hamarosan két zenekarral, a Vimickel és a Sinsaenummal is lemezt jelentet meg.

 

Hozzászólások 

 
#7 Abracadabra 2016-07-02 19:33
Szerintem is furán és eléggé későn lett ez az egész kikommunikálva. Nagyon nem kommunikáltak egymással amikor kitették a knot-ból, sőt most sem beszélnek.

Amikor Paul emlékkoncerteke t tartottak, akkor már megtörtént, hogy ölben vitték Joey-t a dobok mögé és persze, hogy egyből arra asszociált mindenki, hogy drogozik/iszik. Utána volt műtétje is, már úgy nézett ki 2013-ban, hogy rendbe jön, Scar the Martyr turné, aztán úgy látszik mégse, good bye Slipknot, depresszió és komoly terápia, hogy járni tudjon. A terápiát nem tudom, hogy mikor történt, de láttam fényképeket... :(

Nem hiszem el, hogy nem ment híre annak, hogy Joey ilyen súlyosan beteg. Fentiek alapján megértem a visszatérés módját (GG díj) és a bejelentés időzítését, meg a visszaemlékezés eknél a sírást. Erős srác és szerencsés, hogy ilyen csaja van, aki végig ott volt/van vele és támogatja.
Idézet
 
 
+3 #6 MATEo9 2016-06-15 12:12
Örülök neki, de ahelyett hogy csak fényezné magát elmesélhetné hogy győzte le ezt a kórt, mert az én anyukám is közel 30 éve ettől szenved... meg még sok más embernek is segítene talán.
Idézet
 
 
+5 #5 Montsegur 2016-06-14 17:20
Ha tényleg ez történt, nem értem, miért nem ezt kommunikálták akkor? Három éve megy a ködösítés... Joey a legkedvencebb dobosom, ha beteg, jobbulást neki, de miért nem lehetett erről már akkor kiadni egy nyilatkozatot?! Mindenki megértette volna. Furcsa. Azért mostanában már nem nagyon rejtegetik az egészségügyi problémákat (lásd Dickinson torokrákja). Az egyetlen misztikus betegség a színtéren Leif Edling furcsa valamije, na arról nem lehet semmit megtudni...
Idézet
 
 
+9 #4 Codename333 2016-06-14 15:33
Idézet - megmondoember:
ne jöjjön vissza :) , az új dobos legalább felfrissítette a bandát

Miről beszélsz? ez a srác aki a Slipknotban üt maximum a dobverőit vihetné Jordisonnak....remélem újra csúcsformában lesz és visszatér.Sokkal szíveseben látnám én is őt a bandában.
Idézet
 
 
-14 #3 megmondoember 2016-06-14 12:11
ne jöjjön vissza :) , az új dobos legalább felfrissítette a bandát
Idézet
 
 
-5 #2 Susmus 2016-06-14 10:18
Idézet - revdav11:
mert én pl. Sokkal szivesebben látnám őt a dobok mögött (és ezzel nem hiszem, hogy egyedül vagyok)


Miért, az új dobos nem örökölte meg a maszkját?
Idézet
 
 
+12 #1 revdav11 2016-06-14 09:26
Akármennyire bírom a csávót, azért nem úgy néz ki, mint aki edzőteremben rohad, és ha tényleg beteg volt, nem (csak) függő, akkor nem értem ezt a nagy titkolózást, ami évekig volt...

De ha mostmár jólvan, simán visszavehetnék a Slipknotba, mert én pl. Sokkal szivesebben látnám őt a dobok mögött (és ezzel nem hiszem, hogy egyedül vagyok)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.