Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Stresszmentesen készült el a doomos Down EP

Hat dallal hamarosan megjelenik a Down négyrészesre tervezett EP-sorozatának első darabja, amelyet a New Orleans-i banda tagjai színtiszta doom metalként jellemeztek a brit Metal Hammernek. Az egyes minialbumok megjelenése között egy-egy év telik majd el.

Tavaly nyár óta tudni, hogy a zeneipar állapota miatt a Down nem új nagylemezben, hanem négy, egyenként eltérő hangzású EP-ben gondolkodik a jövőre nézve. A valamikor az idei év folyamán megjelenő első EP-re a mostani tervek szerint hat dal kerül fel, amelyekkel Phil Anselmo, Pepper Keenan, Kirk Windstein, Jimmy Bower és az új basszer, a Rex Brown helyére érkezett Patrick Bruders olyan hatásaik előtt tisztelegnek majd, mint a Black Sabbath, a Saint Vitus vagy a Witchfinder General.

„Beszéltem Jerry Cantrell-lel a dologról, és némi irigységet láttam megcsillanni a szemében", mondta a magazinnak Pepper. „A zenekarok mind tudják, hogy a zeneiparban uralkodó mai körülmények között ez egy jó ötlet, de számunkra mégis sokkal inkább arról szólt a dolog, hogy több szabadságunk legyen, és ne csak egyetlen nyomorult nagylemezzel foglalkozzunk folyamatosan. Ha valami lágy szarságot akarunk csinálni, mindig az volt eddig, hogy akkor annak a kilencedik nótának kell lennie a lemezen, és a többi hasonló baromság..." „Egy EP kevesebb stresszel jár", csatlakozott cimborájához Phil is. „Hihetetlenül jó kapcsolatban vagyunk egymással a Downban, de amikor összebútorozunk két-három hónapra, hogy megírjunk tizenkét-tizenöt nótát, nos, az azért nagyon stresszes érzelmileg. Így nincs rajtunk akkora nyomás, másrészt pedig az emberekhez is gyorsabban jutnak el a dalok. Öt éve is megígértük az embereknek, hogy nem telik majd újabb öt évbe visszatérni, és tessék", nevetett az énekes.

Az első EP-re az alábbi dalok kerülnek fel (nem feltétlenül ebben a sorrendben):

01. Levitation
02. Witchtripper
03. The Misfortune Teller
04. The Curse Is A Lie
05. Open Coffins
06. This Work Is Timeless

A négy EP borítóit és dizájnját Pepper tervezi, és ha hihetünk a gitárosnak, a négy kiadvány egybecsomagolva egészen vadítóan jól fog majd kinézni.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Tomika 2012-01-17 13:56
Az elmúlt héten, minden nap végig hallgattam, mind a 3 albumot!
DOWN CD-t akarok
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.