Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Stevie ugyanúgy játszik, mint Malcolm”

1124acdcA héten jelenik meg az AC/DC új albuma, a Rock Or Bust, az első a sorban a súlyos demenciában szenvedő Malcolm Young gitáros nélkül. A zenekar tagjai szerint egyértelmű volt, hogy Stevie Youngot kell Malcolm helyére állítani.

„Maga Malcolm mondta, hogy folytassuk”, mondta a svéd Aftonbladetnek Angus Young. „Addig dolgozott, ameddig az egészségi állapota lehetővé tette. A logikus választás pedig az unokaöcsénk, Stevie volt, aki már 1988-ban is helyettesítette Malt egy teljes amerikai turnén, méghozzá jól. Minden egyes alkalommal megkérdeztem Malcolmot, amikor találkoztunk, hogy mit gondol a folytatásról, és mindig ugyanezt válaszolta. De csak nekem. A többieknek csak annyit mondott, hogy tudja magáról: nem lesz képes folytatni.” „Stevie volt az egyértelmű választás, és jól be is válik a poszton”, tette hozzá Cliff Williams is. „Nagyon hasonlóan játszik, mint Mal, ugyanabban a stílusban, ami elég ritka dolog, mert tényleg nagyon egyéni stílusról beszélnük. De Stevie ebben nőtt fel, és ugyanúgy játszik, mint Mal, szóval tökéletesen illik közzénk. És a személyiségük is hasonló.”

Angus megerősítette: Malcolm problémái először a legutóbbi Black Ice lemez munkálatainak megkezdése környékén jelentkeztek. „Egy csomó tünetet produkált, és egy idő után diagnosztizálták is, hogy mi van vele. Már akkor megkérdeztem tőle, hogy akarja-e csinálni ezt az egészet, mert nagyon komoly munka vár rá, ha nekifutunk a lemeznek, illetve ha turnézni szeretne. De azt mondta: megcsináljuk.” Az AC/DC-ben senkinek sem voltak kérdései azt illetően, turnéra indulnak-e a lemezzel. „Brian mondta először, hogy nyomatni akar egy kis rock’n’rollt: ő állt elénk először azzal, hogy igen, kiállhatunk. És látszott rajta, hogy nagyon akarja. Jó, hogy mindenki benne van a dologban… Mindenkit megkérdeztünk, hogy akarja-e: miután Vancouverben befejeztük a lemez munkálatait, leültünk egy megbeszélésre, és mind egyetértettünk abban, hogy jöjjön a turné.”

Amiről egyelőre semmi konkrétumot nem lehet tudni, de a zenekar 2015-öt bizonyosan az úton szeretné tölteni.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 nekem8 2014-12-01 17:12
Holnap holnapután elvileg már a hazai cd árusító üzletekben is lehet majd kapni a rock or bust-ot. Lemezvételre fel! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.