Shock!

április 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Steve Harris szerint helytelen pénzt kérni az előzenekaroktól

Hamarosan ismét Budapesten játszik Steve Harris, de ezúttal nem az Iron Maidennel, hanem saját zenekarával, a British Lionnal. A basszer a Voodoo Six társaságában lép fel nálunk, és egy friss interjúban részletesen kifejtette, miért nem kér soha pénzt az előzenekaroktól azért, hogy a Maidennel koncertezhessenek.

Noha sokan hüledeznek rajta időről időre, évtizedek óta bevett gyakorlat mind a külföldi, mind a hazai könnyűzenében, hogy az előzenekaroknak jattolniuk kell, ha be akarnak kerülni egy jól futó turnéra valamelyik nagy banda elé. Ugyanakkor a főszabály alól vannak kivételek, méghozzá olyanok is, akik a legkomolyabb méretekben nyomulnak: az Iron Maiden is közéjük tartozik, akik rendszeresen visznek magukkal a turnékra kisebb, ismeretlenebb csapatokat is. „Azért tesszük ezt, mert módunkban áll”, mondta a dologról Steve Harris a Metal Journalnek. „Szerintem egy olyan pozícióban lévő zenekar esetében, mint amilyen például a Maiden is, nem kerül túl nagy erőfeszítésbe, hogy segíts másokon. Azt viszont utálom, amikor egyesek pénzt kérnek másoktól, ha velük akarnak játszani. Utálom ezt. Soha nem csináltunk ilyet a Maidennel, soha nem is fogunk, és a British Lionnal sem, mert egyszerűen helytelennek tartom a dolgot. Minden zenekarnak szüksége van legalább annyi pénzre, hogy fedezze a költségeit, és senkinek sem kellene még emellett azért is fizetnie, hogy játszhasson. Tényleg világéletemben elleneztem az ilyesmit. Mi mindig segíteni akartunk másoknak, mert ez így helyes.”

Steve szerint így más is részesülhet az ő szerencséjében. „Fantasztikus életem és zenei karrierem volt. Nagyon keményen dolgoztam, de talán némi szerencsém is volt azért közben, nem tudom. A lényeg annyi, hogy jó valamit adni ebből másoknak is. A British Lionnal ugyanez az ábra, mert a zenekarban játszó srácok is mind roppant tehetségesek, akik megérdemlik, hogy odafigyeljenek rájuk – és eddig ezt nem igazán kapták meg. Most viszont kezdik megismerni őket, és ez így helyénvaló. Jártam már a legtöbb városban, ahol fellépünk a következő turnén, és mindig jó visszatérni ezekre a helyekre. De mégis attól érzem magam a legjobban, amikor látom a többieken, akik először jutnak el ezekbe a városokba, hogy mennyire izgatottak. Én is élvezem a dolgot, de extán különlegessé teszi, amikor látom, hogy számukra mennyit jelent. És ez más csapatokra is áll. Jó látni, hogy a segítséged révén először tapasztalnak meg ilyen élményeket. Szeretem én is átélni ezt.”

A British Lion november 20-án a Barba Negrában lép fel. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#25 P 2016-10-27 11:21
Idézet - Csabika:
Aha ja, majd pont a Smici nem kér semmit mi!!!
Rosszabb mint az összes együttvéve.
A saját zenésztársaival kifizetteti a stúdiót, ezt maga a Hoffer Peti mesélte el! Erről ennyit.
Valamint jónéhány zenekart ismerek akik azért nem mentek el eléjük játszani mert olyan összegeket kér a Smici, hogy belezöldülsz ha meghallod!


"Saját zenésztársaival kifizetteti a stúdiót." Erre annyit tudok mondani, hogy attól, hogy van egy stúdiód és van egy zenekarod, attól még ha nem vagy milliárdos, akkor a többieknek tényleg bele kell fizetni. Miért is? Mert amíg ők vannak bent, addig nincs más és ez pénzkiesés. Magyarországon nem úgy megy a stúdiózás, hogy két produkció évente, és milliomosként hátradőlsz, egy-egy hét kiesése még ezen a szinten is megterheli az ember tervezett költségvetését, ne is beszéljünk az esetlegesen keverésre szánt hetekre. Ez olyan, apámnak nem fizetnék az autószerelésért , mert a fia vagyok. Azt dolgozott rajta egy hetet.
Idézet
 
 
#24 DebElla 2016-10-27 11:20
Idézet - meghalni a sátánért:
Egyrészt tényleg pozitív hozzállás, másrészt viszont aki milliárdos annak nem nehéz jótékonykodni.


Cicamica, tetszik a nicked, randizunk?
Idézet
 
 
+5 #23 Csabika 2016-10-27 10:29
Aha ja, majd pont a Smici nem kér semmit mi!!!
Rosszabb mint az összes együttvéve.
A saját zenésztársaival kifizetteti a stúdiót, ezt maga a Hoffer Peti mesélte el! Erről ennyit.
Valamint jónéhány zenekart ismerek akik azért nem mentek el eléjük játszani mert olyan összegeket kér a Smici, hogy belezöldülsz ha meghallod!

Idézet - Jézus:
Nem minden nevesebb banda kér pénzt az előzenekaroktól ! Lehet a túlnyomó részük, Ossian-Kalapács-Tankcsapda vonal igen, de a Moby Dick pl. biztosan nem, és ők sem kisebb név, mint az előbbiek, sőt. Smici nagyon messze áll ettől a hozzáállástól és nagyképűségtől.

Idézet - NOLA:
Hmmm..., ez tényleg nagyon szimpatikus hozzáállás. Foleg, ha tényleg soha nem is kértek ezért pénzt..., akkor sem, amikor még nem voltak ennyire "eleresztve".
Magyarországon nem csak Kalapács kér "turnépénzt", hanem minden egyes nevesebb banda.
Egy részrol meg lehet érteni ezt a "jelenséget", csak a baj ott kezdodik, hogy szerintem az itteni korulményekhez képest irreálisan magasak ezek az osszegek. A másik dolog, hogy miután a "szerencsétlen" elozenekar nagynehezen osszeszedi a "lovettát" a fellépésekért, azután kezdhet neki osszekapargatni a "benzinpénzt", + egy csomó "aprósággal" szintén kell számolni a turné során, ami nyeli a pénzt...
Szóval, ha nincs egy gazdag apuka, vagy egy jól meno állású zenekari tag, akkor bizony ezektol a lehetoségektol el lehet búcsúzni...
Ha jobban "szétnéztek" kis hazánkban, akkor láthatjátok, hogy k.b. ugyanazok az elozenekarok váltakoznak a kulonbozo nevesebb zenekarok turnéin..., vajon miért? ;-)
Idézet
 
 
-7 #22 meghalni a sátánért 2016-10-27 09:56
Egyrészt tényleg pozitív hozzállás, másrészt viszont aki milliárdos annak nem nehéz jótékonykodni.
Idézet
 
 
+4 #21 gonda.e 2016-10-27 08:15
Még adni is kellene nekik :).
Idézet
 
 
+3 #20 norbonc 2016-10-27 08:08
Idézet - bélféregtámadás :
Idézet - Tóth Szalai Márton Pablo:
Idézet - bélféregtámadás :
Mikor jön el az hogy a n.zőtől se kér pénzt mikor aztat is meg tehetné s így lenne erkölcsös hogy a közönség ne kelljen nyomorogjon hónapokig egy koncert előt? Majd feszt akor avasátok szenté ezt a pénz éhes vén embert!


én azért pluszozlak fel, mert mindig van egy-két széplélek, aki beszopja a trollkodásod, és megpróbál érdemben válaszolni a hülyeségeidre:D

Át hajtok rajtad a kamionommal ha Székelyföldre jösz!

Elég,ha megtanulsz helyesen írni.
Idézet
 
 
+5 #19 Mr. Eddie Krueger 2016-10-27 07:39
Idézet - bélféregtámadás :
Idézet - Mr. Eddie Krueger:
Idézet - bélféregtámadás :
Mikor jön el az hogy a n.zőtől se kér pénzt mikor aztat is meg tehetné s így lenne erkölcsös hogy a közönség ne kelljen nyomorogjon hónapokig egy koncert előt? Majd feszt akor avasátok szenté ezt a pénz éhes vén embert!


Szerinted azt a színpadi technikát, a személyzetet ingyen kapják? Én azt gondolom, hogy jogos, ha a koncertbelépőt elkérik, és azt kapom, amit a Maidentől várok. Ezen felül ha az embernek nincs tartaléka, akkor felelőtlenül éli az életét. Tudomásul kell venni, hogy a koncertre járás hobbi. Félre lehet rá tenni a pénzt, nem kell mondjuk cigizni, vagy minden pénteken berúgni a haverokkal, (esetleg másról kell lemondani), aztán máris van megspórolt pénzed.
Nem, nem vagyok diák, és nem is sok a fizum (107 ezer nettó), de el tudtam menni a tartalékomból koncertekre.

Igen is fizese ki ingyen a tecnikát mer van pénze és miliomos a közönség meg nem az.Mi a fasznak kel neki még töb milió?nekem meg benzin t meg sört is venem kell a koncerten ami kurva drága de ere nem gondolnak a "kedvess" müvészek csak a pénzre a gecik!


Éppen ezért hobbi a koncertre járás. Ha nem tetszik, akkor ne járj koncertre, sört és benzint meg végképp ne vegyél! Találj más hobbit a trollkodás meg az anyázás helyett. Jó tanács erre: Helyesírási kurzust is vehetnél. :)
Idézet
 
 
+6 #18 Tom 2016-10-26 18:49
Egy régi Ossian-interjúban volt (még annak idején, amikor csak 4-en voltak, a 90-es évek elején), hogy amikor elmondták az előzenekarnak, hogy egy országos turné plakátolása, mire az előzenekar lement hídba, és elismerték, hogy úgy illik, ha ők is beszállnak valamivel.
Csak régen volt lemezeladás, és a kezdő zenekar kiadója tudott fizetni, volt erre kerete. Ma meg már nincs ilyen
Idézet
 
 
+16 #17 bélféregtámadás 2016-10-26 18:33
Idézet - Tóth Szalai Márton Pablo:
Idézet - bélféregtámadás :
Mikor jön el az hogy a n.zőtől se kér pénzt mikor aztat is meg tehetné s így lenne erkölcsös hogy a közönség ne kelljen nyomorogjon hónapokig egy koncert előt? Majd feszt akor avasátok szenté ezt a pénz éhes vén embert!


én azért pluszozlak fel, mert mindig van egy-két széplélek, aki beszopja a trollkodásod, és megpróbál érdemben válaszolni a hülyeségeidre:D

Át hajtok rajtad a kamionommal ha Székelyföldre jösz!
Idézet
 
 
+21 #16 Tóth Szalai Márton Pablo 2016-10-26 18:04
Idézet - bélféregtámadás :
Mikor jön el az hogy a n.zőtől se kér pénzt mikor aztat is meg tehetné s így lenne erkölcsös hogy a közönség ne kelljen nyomorogjon hónapokig egy koncert előt? Majd feszt akor avasátok szenté ezt a pénz éhes vén embert!


én azért pluszozlak fel, mert mindig van egy-két széplélek, aki beszopja a trollkodásod, és megpróbál érdemben válaszolni a hülyeségeidre:D
Idézet
 
 
+15 #15 Dead again 2016-10-26 17:35
Újabb ok, hogy az Iron Maiden miért tart ott, ahol tart. Maximális tisztelet Harris mesternek és társainak.
Idézet
 
 
+11 #14 Tulus 2016-10-26 16:45
Ez teljesen korrekt Harristől.
Idézet
 
 
-31 #13 bélféregtámadás 2016-10-26 16:05
Idézet - Mr. Eddie Krueger:
Idézet - bélféregtámadás :
Mikor jön el az hogy a n.zőtől se kér pénzt mikor aztat is meg tehetné s így lenne erkölcsös hogy a közönség ne kelljen nyomorogjon hónapokig egy koncert előt? Majd feszt akor avasátok szenté ezt a pénz éhes vén embert!


Szerinted azt a színpadi technikát, a személyzetet ingyen kapják? Én azt gondolom, hogy jogos, ha a koncertbelépőt elkérik, és azt kapom, amit a Maidentől várok. Ezen felül ha az embernek nincs tartaléka, akkor felelőtlenül éli az életét. Tudomásul kell venni, hogy a koncertre járás hobbi. Félre lehet rá tenni a pénzt, nem kell mondjuk cigizni, vagy minden pénteken berúgni a haverokkal, (esetleg másról kell lemondani), aztán máris van megspórolt pénzed.
Nem, nem vagyok diák, és nem is sok a fizum (107 ezer nettó), de el tudtam menni a tartalékomból koncertekre.

Igen is fizese ki ingyen a tecnikát mer van pénze és miliomos a közönség meg nem az.Mi a fasznak kel neki még töb milió?nekem meg benzin t meg sört is venem kell a koncerten ami kurva drága de ere nem gondolnak a "kedvess" müvészek csak a pénzre a gecik!
Idézet
 
 
+10 #12 Mr. Eddie Krueger 2016-10-26 15:19
tiszteletremélt ó dolog, hogy támogatják az utánpótlást. Ott leszek a koncerten is.
Idézet
 
 
+21 #11 Mr. Eddie Krueger 2016-10-26 15:17
Idézet - bélféregtámadás :
Mikor jön el az hogy a n.zőtől se kér pénzt mikor aztat is meg tehetné s így lenne erkölcsös hogy a közönség ne kelljen nyomorogjon hónapokig egy koncert előt? Majd feszt akor avasátok szenté ezt a pénz éhes vén embert!


Szerinted azt a színpadi technikát, a személyzetet ingyen kapják? Én azt gondolom, hogy jogos, ha a koncertbelépőt elkérik, és azt kapom, amit a Maidentől várok. Ezen felül ha az embernek nincs tartaléka, akkor felelőtlenül éli az életét. Tudomásul kell venni, hogy a koncertre járás hobbi. Félre lehet rá tenni a pénzt, nem kell mondjuk cigizni, vagy minden pénteken berúgni a haverokkal, (esetleg másról kell lemondani), aztán máris van megspórolt pénzed.
Nem, nem vagyok diák, és nem is sok a fizum (107 ezer nettó), de el tudtam menni a tartalékomból koncertekre.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.