Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Scorpions: még egy búcsúlemez...

A Scorpionsék már elejtettek néhány célzást azt illetően, hogy annyira talán mégsem végleges a roló lehúzása, mint azt tavaly belengették, most pedig újabb tervükről hintettek el részleteket: a hamarosan Budapesten is fellépő zenekar valamikor 2012 elején beáll a régi dalokat újravevő csapatok sorába.

A zenekar szürke eminenciása, a basszer Pawel Maciwoda egy lengyel tévéshowban beszélt az elképzelésről. A jelenlegi menetrend szerint a Scorpions ősszel vonul stúdióba, hogy újrarögzítsen egy teljes albumnyi régi szerzeményt, a lemez pedig valamikor a jövő év elején kerülhet a boltokba. Mindez azért érdekes, mert minden idők legnagyobb német rockbandája jelenleg éppen búcsúturnéjával koncertezik szerte a világon, és a tavalyi Sting In The Tailt mindenhol az utolsó nagylemezükként harangozták be. Nyilván egy újrafelvevős anyagra rá lehet fogni, hogy mégsem ugyanaz, mint egy friss dalokat rejtő album, de hát azért...

A búcsúturné egyébként igen komoly nézőszámok előtt fut szerte a világon, beleértve ebbe Észak-Amerikát is, ahol a '90-es évek közepe óta nem termett túl sok babér a Scorpions számára. A Sting In The Tail emellett még a zuhanó lemezeladások közepette is az utóbbi évtized legsikeresebb Scorps albumának bizonyult, Németországban már 200 ezer eladott példány felett jár, azaz elérte a platina fokozatot.

Klaus Meinéék június 6-án Budapesten, a Papp László Sportarénában koncerteznek.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 M 2011-04-09 19:46
nincs semmi gondom a scropions-al, de ez az utolsó turnénk stb dolog, már a priest-nél is elég gyanús. mondjuk plusz reklámnak tökéletes húzás
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.