Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Radics Akusztik: hallgasd meg a Napfényes éjszaka koncertalbumot!

radicsakusztik_cEgészen különleges trió készítette el azt a klasszikus Radics Béla által szerzett, vagy gyakran játszott szerzeményeket tartalmazó koncertfelvételt, amely most napvilágot látott a GrundRecords kiadványán. A felvétel a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház színháztermében készült május 24-én, és most teljes egészében meghallgatható.

A Radics Akusztik trió három olyan karakteres zenészből áll, akik közül senkinek sem kell már semmit bizonyítani, és mindhárman tisztelettel adózva Béla örökségének, egy igazi örömzenélés felvételét készítették el. A gitárnál Felkai Miklós, akinek nevéhez köthető a legendás gitárpárbaj, a Lux együttes és még megannyi más formáció, az éneket és a másik gitárt Anda Bálint, a Tűzkerék xT frontembere, a fuvolát pedig Török Ádám szólaltatja meg.

A Napfényes éjszaka egy olyan különleges esemény lenyomata, amit még a legvaskalaposabb Radics-rajongók is elismeréssel nyugtáznak majd. Különlegessége, hogy ilyen hangszereléssel talán még sosem szólaltak meg ezek a legendás dalok, emellett pedig az érzelemgazdag előadás hangulata minden bizonyossággal rabul ejti a hallgatót.

A dallista az alábbi:

01. Bevezető
02. Lazítás (Radics Béla – Sztevanovity Dusán)
03. Megátkozott ember (Radics Béla – Horváth Attila)
04. Hey Joe (Billy Roberts)
05. Tovább (Radics Béla – Horváth Attila)
06. Napfényes napok (Radics Béla – Horváth Attila)
07. Lángszívű lány (Radics Béla – Horváth Attila)
08. Sunshine of your Love (Eric Clapton, Pete Brown, Jack Bruce)
09. A bika jegyében (Radics Béla – Horváth Attila)
10. Zöld csillag (Radics Béla)

A lemez alább teljes egészében végighallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.