Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Percek alatt töltötte meg az új svéd nemzeti stadiont az Iron Maiden

Ugyan az Iron Maiden Maiden England retro-turnéja csak jövő nyáron esedékes Európában, a körutat már most hihetetlen érdeklődés övezi: a zenekar július 13-ai stockholmi fellépésére gyakorlatilag néhány perc alatt elkelt mind az 50 ezer belépő az új nemzeti stadionba, a Friends Arenába.

Az Iron Maiden nemcsak az első nemzetközi fellépő lesz az új svéd nemzeti arénában, hanem az első rockcsapat is, akik megtöltik a helyszínt: a július 13-ai koncertre olyan gyorsan fogyott el a mintegy 50 ezer jegy, ahogyan az elektronikus értékesítési rendszer le tudta kezelni a folyamatosan érkező rendeléseket. A koncert érdekessége, hogy a stadion gigászi méretei ellenére is fedett. Svédország az utóbbi években a Maiden egyik legerősebb területének számít koncertfronton, a csapat itt játszotta karrierje első önálló stadionbuliját is a göteborgi Ulleviben, ami egyébként szintén rekordidő alatt teltházas lett. A banda azóta többször is megfordult a helyszínen.

Az Iron Maiden európai turnéja júniusban indul, a zenekar pedig június 15-én ötödszörre játszik headlinerként Doningtonban: 1988-ban és 1992-ben a Download fesztivál elődjén, a Monsters Of Rockon léptek fel főattrakcióként, 2003-ban és 2007-ben pedig már a modernkori rendezvény fényét emelték. Ezek közül a ’88-as buli máig a valaha mért legnagyobb doningtoni nézőszámot produkálta 107 ezer fővel, és érdekes áthallást ad, hogy az akkori turné éppúgy a Seventh Son Of A Seventh Son lemezre épült, mint a mostani retrós kör.

A turné további dátumait a következő hónapokban hozzák majd nyilvánosságra. 2013-ban a banda egyébként ismét kiadja a Maiden Englandet, ami azért is ígérkezik különösen izgalmasnak, mert a csapat olyan soha ki nem adott felvételekkel kívánja felturbózni az anyagot, amelyek a VHS-verzión annak idején nem szerepeltek.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.