Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Októberben ismét színpadra áll a Superjoint Ritual

Érdekes döntést hozott Phil Anselmo: noha az utóbbi években rendszerint élete egy nagyon rossz periódusával kötötte össze, és ezért kategorikusan kizárta a Superjoint Ritual felélesztését, most saját Housecore horrorfilm-fesztiváljára mégis színpadra állítja a csapatot október végén.

A Superjoint Ritual is színpadra lép az október 23-26. közötti Housecore Horror Film Festival alkalmával a texasi Austinban – jelentette be Phil Anselmo. A 2000-es évek elején két igen brutális, embergyűlölő, roppant agresszív lemezt is kiadott projekt koncertfelállásáról egyelőre semmit sem tudni, de bizonyosan nem teljesen a régi leosztások valamelyike játszik majd a feszten: ez abból nyilvánvaló, hogy a csapat jogi okokból csak Superjoint néven lesz látható.

Phil egyelőre nem világította meg a döntés hátterét, az utóbbi évek ellenkezése fényében azonban határozottan érdekes húzásról van szó. „Abszolút száz százalék, hogy kurvára soha nem állunk össze ismét”, mondta pár évvel ezelőtt az énekes, amikor egy interjúban ezt firtatták. „Tudom, hogy sokan szerették azt a zenekart, de túl keserű érzések és túl sok rossz üzleti dolog kapcsolódik hozzá, és nem szeretnék többet visszafelé haladni.”

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 Sárvári Gábor 2014-08-25 23:49
Ez nem az a faszi itt gitáron aki most a Down-ba dobol? Lehet hogy baromságot kérdeztem . . .
Idézet
 
 
#6 Sárvári Gábor 2014-08-25 16:11
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Sárvári Gábor:
Csak azért kérdeztem mert Facebook-on két vagy 3 napja futottam bele, vártam is hogy írtok róla de semmi. Szóval csak ezért kérdeztem.
Aztán jól van OFF-olom magam mert tényleg nem ide vág.

Velem lehet beszélni, mindent a lelkes olvasókért, különösen, ha még rendszeresen kommentelnek is az oldalon: http://www.shockmagazin.hu/hirek/cavalera-conspiracy-meghallgathato-a-pandemonium-elso-teljes-dala


Köszönöm szépen!
Idézet
 
 
+3 #5 Draveczki-Ury Ádám 2014-08-25 12:51
Idézet - Sárvári Gábor:
Csak azért kérdeztem mert Facebook-on két vagy 3 napja futottam bele, vártam is hogy írtok róla de semmi. Szóval csak ezért kérdeztem.
Aztán jól van OFF-olom magam mert tényleg nem ide vág.

Velem lehet beszélni, mindent a lelkes olvasókért, különösen, ha még rendszeresen kommentelnek is az oldalon: http://www.shockmagazin.hu/hirek/cavalera-conspiracy-meghallgathato-a-pandemonium-elso-teljes-dala
Idézet
 
 
-1 #4 Sárvári Gábor 2014-08-25 12:18
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Sárvári Gábor:
Egyáltalán nem ide vág! Előre elnézést is kérek!
A Cavalera Conspiracy a napokban kiadta az első felvezető számát a következő nagylemezhez, aminek a borítója is ismert. Erről nem igazán láttam semmit. Nem cinkelni akarok senkit, de az hír ha az öreg valami faszságot beszél a Sepultura-ról, de ha kiad egy új számot az nem?
Tudom nem ide vág. Sajnálom.

De hír. De exkluzív premier volt, tegnap legalábbis még nem találtam hozzá embeddálható soundcloudot. Ennyi a titok.


Csak azért kérdeztem mert Facebook-on két vagy 3 napja futottam bele, vártam is hogy írtok róla de semmi. Szóval csak ezért kérdeztem.
Aztán jól van OFF-olom magam mert tényleg nem ide vág.
Idézet
 
 
+1 #3 Draveczki-Ury Ádám 2014-08-25 11:14
Idézet - Sárvári Gábor:
Egyáltalán nem ide vág! Előre elnézést is kérek!
A Cavalera Conspiracy a napokban kiadta az első felvezető számát a következő nagylemezhez, aminek a borítója is ismert. Erről nem igazán láttam semmit. Nem cinkelni akarok senkit, de az hír ha az öreg valami faszságot beszél a Sepultura-ról, de ha kiad egy új számot az nem?
Tudom nem ide vág. Sajnálom.

De hír. De exkluzív premier volt, tegnap legalábbis még nem találtam hozzá embeddálható soundcloudot. Ennyi a titok.
Idézet
 
 
-1 #2 Sárvári Gábor 2014-08-25 11:09
Egyáltalán nem ide vág! Előre elnézést is kérek!
A Cavalera Conspiracy a napokban kiadta az első felvezető számát a következő nagylemezhez, aminek a borítója is ismert. Erről nem igazán láttam semmit. Nem cinkelni akarok senkit, de az hír ha az öreg valami faszságot beszél a Sepultura-ról, de ha kiad egy új számot az nem?
Tudom nem ide vág. Sajnálom.
Idézet
 
 
+4 #1 JigsawJohnny 2014-08-25 08:16
Érdekes döntés, de irigylem azokat, akik ott lesznek! A Down mellett a másik kedvenc Anselmo-s bandám.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.