Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nincs több ködösítés, készül az At The Gates visszatérő albuma

0128atgAmit tegnap még csak valószínűsítettünk, mára bizonyossággá vált: az At The Gates leszerződött a Century Mediához, és még idén új lemezt jelentet meg At War With Reality címmel. Az irányvonalat klasszikusnak ígérik.

„Azt kérdezhetitek, miért készítünk új albumot, és miért pont most", áll a zenekar nyilatkozatában. „Nos, az utóbbi évek koncertjeiből és az együtt töltött időből rájöttünk, hogy maximális mértékben élvezzük, amit csinálunk. Imádunk együtt zenélni, és barátokként is szeretünk közösen lógni. Zenészként pedig folyamatosan írjuk az új zenéket. Tudatában vagyunk annak, hogy bizonyos korábbi interjúkban éppúgy igen drasztikus kijelentéseket tettünk az At The Gates tartósságáról, mint a DVD zárószavaiban is, de a dolgok, a helyzetek és maguk az emberek is változnak. Amikor Anders tavaly nyáron elküldte nekünk az első dalt, semmit sem vártunk attól, mi sülhet ki hosszabb távon ebből az egészből – mindössze egyvalamit tudtunk: hogy a nóta fantasztikus! Akkor még nem voltunk benne biztosak, hogy lesz új lemez, de ahogy beindultak a dolgok, egyre több dal született. És egy idő után már tudtuk, hogy valami nagyszerű van a kezünkben."

A csapat szerint a várható dalok irányvonalát leginkább úgy lehetne összefoglalni, mint a korai vonal és az 1995-ös, felbecsülhetetlen hatású Slaughter Of The Soul tökéletes keverékét, amely méltó az At The Gates örökségéhez és történelméhez. A jelenlegi állás szerint a stúdiózás június-július környékén indulhat, a várható megjelenés pedig októberben, novemberben esedékes a Century Mediánál. A felállás természetesen ugyanaz, amelyet az utóbbi évek turnéin, fesztiválfellépésein is lehetett látni, vagyis az 1994-es Terminal Spirit Disease-t és a Slaughter Of The Soult készítő leosztás: a Björler tesók, Anders és a basszer Jonas mellett Martin Larsson gitározik, Adrian Erlandsson dobol, a fronton pedig Tomas „Tompa" Lindberg áll.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#4 the raven 2014-01-30 11:54
Örömhír!
Idézet
 
 
+3 #3 JamesSmith 2014-01-28 22:11
Végre egy igazán jó hír!
Idézet
 
 
+3 #2 suizidium 2014-01-28 21:09
Tompa rulez - ennek huznia kell!
Idézet
 
 
+7 #1 NOLA 2014-01-28 13:54
FASZA!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.