Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nézd meg a Down új klipjét!

0722philMi másról is lehetne szó a héten, mint a Downról, akik most jelentetik meg új EP-jüket, a IV Part Two-t: Phil Anselmóék elkészítették az első videót is a minialbumhoz, méghozzá a korábban elsőként nyilvánosságra hozott We Knew Him Well dalhoz.

Az új EP a New Orleans-i doom/sludge mesterek első anyaga, amely már Kirk Windstein nélkül készült: itt debütál új gitárosuk, a korábban a csapat mellett színpadmenedzseri feladatokat ellátó Bobby Landgraf. Az anyag producere Michael Thompson, Phil Anselmo és kisebb mértékben a teljes zenekar volt, és az énekes Nodferatu's Lair stúdiójában készült New Orleansban. Magukat a dalokat teljesen közös munkában írták, az összes tag hozzátette a magáét az anyaghoz.

Maga Landgraf természetesen remekül érzi magát a Downban. „Tíz órát vezettem Texasból az első napon, aztán kinyitottam egy sört, és bedugtam a gitárt. Elkezdtük játszani azt a bizonyos részt, és mind mosolyogtak. Abban a pillanatban éreztem, hogy működni fog a dolog. Régi rajongó vagyok, és barát is, de így is elképesztő élménynek bizonyult részt venni a közös munkában. 0227down2epGitárosként mindig is azt szerettem volna, hogy egy ilyen zenekar tagja lehessek, és most szeretném, ha mindenki büszke lenne rám."

A dallista az alábbi:

01. Steeple
02. We Knew Him Well
03. Hogshead/Dogshead
04. Conjure
05. Sufferer's Years
06. Bacchanalia

A Down már turnézik az Egyesült Államokban a Black Label Society és a Devil You Know társaságában. Az EP-ről nálunk is napokon belül kritikát olvashattok.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+2 #7 horvath györgy 2014-05-14 20:29
ösztön zene...tökeletes...Fülöp meg az egyik legnagyobb:)
Idézet
 
 
#6 dunga 2014-05-14 19:47
uncle philip
Idézet
 
 
+4 #5 NOLA 2014-05-14 12:23
Idézet - TelekiPál:
Egyszerűen nem értem mit esznek ezen az emberek...


Ennél a muzsikánál nincs szarakodás..., vagy ráérzel rogton a "fílingre", vagy ha nem, akkor hagyd a picsába...
Szerencsére, velem egyutt, nagyon sok "mocsárevo" társamat rogton megfertozte, és ez már így is marad a sírig... , bizony ám :-)
Idézet
 
 
+2 #4 Sárvári Gábor 2014-05-14 11:08
Fülöp apánknak ha egy kicsit nagyobb lesz a szakálla, úgy fog kinézni mint Kirk apó kisöccse!
Idézet
 
 
+2 #3 zsileep 2014-05-14 09:59
Idézet - TelekiPál:
Egyszerűen nem értem mit esznek ezen az emberek...


Phil (vagyis Fülöp) szakállát.
Idézet
 
 
-12 #2 TelekiPál 2014-05-14 09:41
Egyszerűen nem értem mit esznek ezen az emberek...
Idézet
 
 
+4 #1 NOLA 2014-05-14 08:46
egyszeru, de nagyszeru :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.