Shock!

szeptember 23.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

„Nem a lemezcégtől, hanem a Coca-Colától kapnak majd pénzt a zenészek”

Logan Mader, a Machine Head első két albumának szólógitárosa manapság keresett producerként dolgozik, és egy friss interjúban a zeneipar helyzetéről osztotta meg gondolatait leendő kuncsaftjaival, illetve a közönséggel.

„Próbálok eltávolodni a tradicionális lemezkiadós dolgoktól, és új utakat keresni", mondta a Hollywood Music Magazine-nek Logan Mader. „Mindig vannak új utak. Lehet, hogy ma már nem fogsz eladni sok CD-t, de az emberek mindig szomjaznak az élőzenére, és a koncerteken venni akarják a merchandise cuccokat is. És persze ma is léteznek olyan cégek, akik rengeteg pénzt fektetnek be kreatív módon a zenébe, mint például a Red Bull. Nem lemezkiadó, de tonnányi pénzük van, jóval több, mint akármelyik lemezkiadónak manapság. Mindig lépést lehet tartani valahogy a változó környezettel, a haldokló lemeziparral ahelyett, hogy az ember csak túlélni próbál, és lecsapolja a maradék vért a már halálra sebzett dinoszauruszokból."

„Szerintem a mostani óriások idővel vagy összeomlanak, vagy átalakulnak valami olyasmivé, aminek semmi köze a tradicionális raktározós terjesztéshez, CD marketinghez, lemezeladásokhoz vagy letöltési statisztikákhoz", magyarázta Mader a zeneipar jövőjéről. „Mindez a fizikai hordozók jövőjétől függ, és gyanítom, hogy előbb-utóbb a nagy cégek inkább a tagság-alapú streamelt zenékre támaszkodnak majd, ahol nem birtoklod az mp3-at vagy a CD-t. Tagnak kell lenned ahhoz, hogy kapj egy kódot, amivel hozzáférést kapsz a teljes katalógusukhoz vagy akármihez, amit hallgatásra a rendelkezésedre bocsátanak, de semmit sem birtokolhatsz. Ez egy lehetséges út a kalózkodás megfékezésére, bár nekem sem tetszik különösebben egy ilyen modell. Most még persze nem is látom, hogyan tudna működni a gyakorlatban, de talán valaki már dolgozik rajta. Azt is hallottam, hogy az Apple talán felvásárolja majd a Pandorát, ami ugye kalózoldalként kezdte, aztán akkora lett, hogy megállapodásokat kötött a jogtulajdonosokkal, mára pedig igazán hatalmas platformmá vált. Az mindenesetre biztos, hogy a CD-k hamarosan idejétmúlttá válnak, a DVD-lejátszók eltűnnek, és az összes zenét egy más eszközről hallgatjuk majd, vagy a számítógépen. Fogalmam sincs, hová fut ki mindez, de az előadóknak is gondolkodniuk kell azon, honnan szereznek bevételeket, amiknek semmi közük a zene eladásához. Fel kell építeni egy közösséget maguk körül, és ha tényleg motiváltak, ezen a módon tehetnek magukért."

Logan szerint egyértelműen a közösségi szolgáltatásoké a jövő. „Kiépül egy rajongói bázis, egy adatbázis és egy közösség, ami minél nagyobb, annál értékesebb tőkét jelent. Eladhatod a hirdetési felületeket és szponzorokat nyerhetsz ahhoz, hogy tovább zenélj, és közben persze pénzt is keresel vele. Csak éppen nem a lemezcégtől kapod a fizetésedet, hanem a Coca-Colától vagy a Red Bulltól. Ami pedig a turnézást illeti: ha elég jó vagy, tudsz keresni. Zene továbbra is létezni fog, mindig jönnek jó új bandák, ahogy a régiek kihalnak, csak éppen senki sem tudja, pénzügyileg hogyan néz majd ki ez az egész. Érdekes, amolyan forradalmi időket élünk manapság..."

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 kamikaze 2011-08-08 13:41
Nem igazán biztató kilátások a jelen, sőt a jövő zeneiparára nézve, pedig Mader nagy valószínűséggel tudja mi a helyzet. De legalábbis jobban képben van, mint egy átlag zenehallgató. Azthiszem bizonyos idő múlva már csak a használt CD-boltokban lehet majd ezen a hanghordozón zenéhez jutni, úgyhogy addig kell beszerezni az alapműveket, a többi csak ráadás.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.