Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mötley Crüe: sok új zene a búcsúturné után?

0704mcKezdünk tanácstalanná válni a Mötley Crüe leállásával kapcsolatban is. A csapat ugyan eddig sem zárta ki a lehetőségét további új daloknak a búcsúturné után, ám Vince Neil énekes most már egyenesen számos jövőbeli zenei projektről beszélt egy interjúban a banda vonatkozásában…

Nagy sikerrel fut a tengerentúlon a Mötley Crüe több körből álló búcsúturnéja, amely simán csak a The Final Tour címet viseli, és a jelenlegi tervek szerint valamikor 2015 végén fejeződik be. „Arról szólnak az elképzelések, hogy az utolsó pár buli Las Vegasban és Los Angelesben lesz”, mondta Vince a Las Vegas Weeklynek. „2016-ban Los Angelesben szeretnénk befejezni, ott, ahol minden elkezdődött. Szóval 2016 újéve után lenyomunk három koncertet L.A. egyik arénájában, aztán utána lesz egy különleges, a harmincöt éves jubileumunkra szóló buli a Whisky a Go Go klubban.”

„A Mötley Crüe nem oszlik fel, egyszerűen csak nem turnézunk tovább”, szögezte le egy másik interjúban a napokban Vince. „De ettől még sok zenét csinálunk majd közösen a jövőben.” Utóbbi kitétel azért érdekes, mert eddig mindössze néhány alkalomhoz kötött, speciális felkérésekre íródott szám lehetőségét hagyták nyitva: egy új album elkészítését kategorikusan kizárta a négyesfogat, és egyes elejtett mondatok alapján az sem tűnt kizártnak, hogy a turnén is játszott új dal, az All Bad Things Must End egyben az utolsó szerzemény is lesz a Mötley Crüe-től. Meglátjuk…

A Mötley jövő nyáron az európai fesztiválokon is látható lesz, a június 5-ei buli a sölvesborgi Sweden Rockon már biztos.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 Valentin Szilvia 2014-11-10 01:05
Idézet - QRman:
Sixx am kritika lesz valamikor?


Lesz.
Idézet
 
 
+2 #3 QRman 2014-11-09 21:48
Sixx am kritika lesz valamikor?
Idézet
 
 
+3 #2 bogar 2014-11-09 21:34
Nézzük.
- Tommy már nincs együtt Pamela-val, így nem tud "celebeskedni"
- Nikki megírta már a könyvét és a saját zenekara eléggé ellaposodott
- Mick-re szerintem a kutya se lenne kíváncsi szólóban
- Vince-nek meg továbbra is fizetnie kell a kaszinó számláit

Így marad a jól bevált fejőstehén a Crüe. Lesz még lemez + turné!

Lásd: Scorpions, KISS, Judas Priest
Idézet
 
 
+4 #1 a.75 2014-11-09 12:04
Ez a képen a Vince Neil? Ómájgád!
Látszik, hogy egy pár évvel le vagyok maradva a Mötley-vel kapcsolatban.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.