Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mikkey Dee-vel éledt újjá a Thin Lizzy

0120mikkey1976 márciusában jelent meg a Thin Lizzy Jailbreak alapműve, és idén januárban volt harminc éve, hogy elhunyt Phil Lynott, így a kettős évforduló tiszteletére ismét aktivizálja magát az utóbbi években már Black Star Ridersként futó banda. Külön érdekesség, hogy a doboknál Mikkey Dee ül majd.

Negyven évvel a The Boys Are Back In Townt rejtő Jailbreak lemez megjelenése után, illetve harminc évvel az alapember Phil Lynott tragikus halálát követően ismét aktivizálja magát a Thin Lizzy. Mindez persze nem jelenti a Black Star Riders sztorijának végét, a csapat most kicsit rápihen a harmadik lemezre, eközben azonban – kissé más felállásban – a Lizzy mozog majd idén: a régi tagságot Scott Gorham gitáros és Darren Wharton billentyűs képviseli, a fronton továbbra is Ricky Warwick áll, és Damon Johnson maradt a másik gitáros. Azt egyelőre nem tudni, ki lesz a basszer, a dobok mögé azonban a Motörhead tragikus módon állás nélkül maradt zsenijét, Mikkey Dee-t igazolta le a banda.

A zenekar eddig két fellépést jelentett be, ezek közül az egyik egy brit fesztiválon lesz júliusban, a másik pedig a Rock Legends Cruise V hajófeszten jövő januárban.

 

Hozzászólások 

 
+1 #14 kamikaze 2016-01-24 10:49
Mikkey ,,gyakorol", itt még Lemmyékkel: :)

https://www.youtube.com/watch?v=3zbOOI01g_Q

Azóta már odafönt találkozott a két zseni, és együtt nyomják a rock 'n rollt!
Idézet
 
 
+3 #13 Palinkas Vince 2016-01-22 18:00
Idézet - kamikaze:
Idézet - Palinkas Vince:
Nyilván többen mennek be egy Lizzyre lakossági részről is, fesztiválra könnyebb lekötni stb. Sose értettem, miért fárasztja magát bárki ezzel, hogy ezen agyal. Ennyi erővel a mai Deep Purple sem "legitim", de pl. engem baromira nem zavarna az sem, ha Gillan-Glover-Paice néven nyomnák és az eredeti név másnál lenne.

Jogilag kié lehet most a Thin Lizzy név? Úgy gondolom, hogy Downey-é, aki végig együtt játszott Phillel. Vagy esetleg Gorhammal együtt közösen a névtulajdonosok . A Purple példa nem jó, mert Blackmore és Lord is lemondott a névről, illetve hozzájárult a további névhasználathoz . Paice pedig mint a harmadik alapító, folytonosságot képvisel, jogosan viszi tovább a nevet.
Az biztos, hogy egy bejáratott névvel sokkal könnyebb érvényesülni, koncerteket lekötni. És bár elvileg George véleményével értek egyet, mégis azt mondom, hogy aki élőben akar Lizzy dalokat hallani, Gorham révén még mindig ezzel a csapattal jár legközelebb az eredeti hangzáshoz. Pedig ebben az összeállításban ez inkább már sajnos tényleg csak egy emlékzenekar, ami majd Thin Lizzy nótákat játszik. De valószínűleg még ebben a felállásban is megnézném őket, elsősorban a dalok miatt, meg mostmár Mikkey kedvéért is!



Gondolom, le van tisztázva jogilag, nyilván kell a Lynnot család beleegyezése stb. A Purple példánál maradva, hány és hány olyan arc van, aki szerint Blackmore, Lord nélkül nem Purple és mit képzelnek?
Ahhoz pedig sajnos szoktatni kell magunkat, hogy hosszú távon mindenki át fog menni "emlékzenekarba". Fosszunk meg egy ma születő gyereket attól, hogy később majd kapjon valamit az élmény morzsájából legalább?
Idézet
 
 
+3 #12 kamikaze 2016-01-22 16:40
Idézet - Palinkas Vince:
Nyilván többen mennek be egy Lizzyre lakossági részről is, fesztiválra könnyebb lekötni stb. Sose értettem, miért fárasztja magát bárki ezzel, hogy ezen agyal. Ennyi erővel a mai Deep Purple sem "legitim", de pl. engem baromira nem zavarna az sem, ha Gillan-Glover-Paice néven nyomnák és az eredeti név másnál lenne.

Jogilag kié lehet most a Thin Lizzy név? Úgy gondolom, hogy Downey-é, aki végig együtt játszott Phillel. Vagy esetleg Gorhammal együtt közösen a névtulajdonosok . A Purple példa nem jó, mert Blackmore és Lord is lemondott a névről, illetve hozzájárult a további névhasználathoz . Paice pedig mint a harmadik alapító, folytonosságot képvisel, jogosan viszi tovább a nevet.
Az biztos, hogy egy bejáratott névvel sokkal könnyebb érvényesülni, koncerteket lekötni. És bár elvileg George véleményével értek egyet, mégis azt mondom, hogy aki élőben akar Lizzy dalokat hallani, Gorham révén még mindig ezzel a csapattal jár legközelebb az eredeti hangzáshoz. Pedig ebben az összeállításban ez inkább már sajnos tényleg csak egy emlékzenekar, ami majd Thin Lizzy nótákat játszik. De valószínűleg még ebben a felállásban is megnézném őket, elsősorban a dalok miatt, meg mostmár Mikkey kedvéért is!
Idézet
 
 
+4 #11 Palinkas Vince 2016-01-22 15:55
Idézet - george:
Én is láttam őket...sőt még John Sykes felállással is...Super volt!...Warwickot szolóban is imádom+Almighty ,Black Star Riders...de itt nem arról van szó,hogy vérprofik-e,vagy hogy akinek nem tetszik,majd megnézi-e,vagy nem...Ressurection Kings?Megvan?Vinny Appice,Graig Goldy?Hány évig zenéltek Dio val,mennyi jó számban voltak benne?A gondolatmeneted szerint ők akár Dio-ként is felléphetnének?Hiszen hogy vérprofik nem kérdés,akinek meg nem tetszik,majd nem nézi meg?...szerintem az,hogy Gorham sokáig bajtársa volt Philnek,nem jogosítja fel hogy a Thin Lizzy nevet használja!Ennyi erővel Eric Bell,vagy Brian "Robbo" is vihetné a nevet.....morgolódom persze,de azért megnézem őket megint:)...legfeljebb probálom majd ignorálni a háttérvásznat:)
Peace


Amúgy ha Dio néven nem is, de Last In Line meg Dio Disciples azért van. Javasolhatjuk Gorhaméknek a Cold Sweat nevet :)
Idézet
 
 
+5 #10 Palinkas Vince 2016-01-22 15:45
Nyilván többen mennek be egy Lizzyre lakossági részről is, fesztiválra könnyebb lekötni stb. Sose értettem, miért fárasztja magát bárki ezzel, hogy ezen agyal. Ennyi erővel a mai Deep Purple sem "legitim", de pl. engem baromira nem zavarna az sem, ha Gillan-Glover-Paice néven nyomnák és az eredeti név másnál lenne.
Idézet
 
 
+4 #9 kaffer 2016-01-22 14:04
Idézet - george:
Én is láttam őket...sőt még John Sykes felállással is...Super volt!...Warwickot szolóban is imádom+Almighty ,Black Star Riders...de itt nem arról van szó,hogy vérprofik-e,vagy hogy akinek nem tetszik,majd megnézi-e,vagy nem...Ressurection Kings?Megvan?Vinny Appice,Graig Goldy?Hány évig zenéltek Dio val,mennyi jó számban voltak benne?A gondolatmeneted szerint ők akár Dio-ként is felléphetnének?Hiszen hogy vérprofik nem kérdés,akinek meg nem tetszik,majd nem nézi meg?...szerintem az,hogy Gorham sokáig bajtársa volt Philnek,nem jogosítja fel hogy a Thin Lizzy nevet használja!Ennyi erővel Eric Bell,vagy Brian "Robbo" is vihetné a nevet.....morgolódom persze,de azért megnézem őket megint:)...legfeljebb probálom majd ignorálni a háttérvásznat:)
Peace


Értem amit mondasz, de tényleg nem érzem ekkora problémának, hogy játszanak. Majd ha csak 20 ember megy el, akkor gondolom befejezik..
Idézet
 
 
+1 #8 george 2016-01-22 00:03
Én is láttam őket...sőt még John Sykes felállással is...Super volt!...Warwickot szolóban is imádom+Almighty ,Black Star Riders...de itt nem arról van szó,hogy vérprofik-e,vagy hogy akinek nem tetszik,majd megnézi-e,vagy nem...Ressurection Kings?Megvan?Vinny Appice,Graig Goldy?Hány évig zenéltek Dio val,mennyi jó számban voltak benne?A gondolatmeneted szerint ők akár Dio-ként is felléphetnének?Hiszen hogy vérprofik nem kérdés,akinek meg nem tetszik,majd nem nézi meg?...szerintem az,hogy Gorham sokáig bajtársa volt Philnek,nem jogosítja fel hogy a Thin Lizzy nevet használja!Ennyi erővel Eric Bell,vagy Brian "Robbo" is vihetné a nevet.....morgolódom persze,de azért megnézem őket megint:)...legfeljebb probálom majd ignorálni a háttérvásznat:)
Peace
Idézet
 
 
+2 #7 kaffer 2016-01-21 19:19
Idézet - george:
Hogy nézne már ki egy turnézó Black Sabbath Tony Iommi nélkül?Rainbow Blackmore nélkül?Whitesnake Coverdale nélkül?Mennyi csodálatos zenész volt ezen bandákban?soroljak párat?Sykes,Dio,Powel l,Aldridge,Camp bell..mégis senki nem merne megkockáztatni egy hakni turnét az eredeti névvel nélkülük...csak a Thin Lizzy...A Black Star Riders egy Lizzy blokkal?Szerintem fenomenális!...de nincs Thin Lizzy Phil Lynott nélkül...


Szerény véleményem szerint meg egész nyugodtam nyomhatják a Lizzy-t. Legfeljebb lesz aki nem nézi meg, mert szerinte így már nem az igazi. Én láttam őket és bár nyilván hiányzik Phil, attól tök élvezetes buli volt ! És full profi !
Idézet
 
 
+2 #6 george 2016-01-21 00:02
Hogy nézne már ki egy turnézó Black Sabbath Tony Iommi nélkül?Rainbow Blackmore nélkül?Whitesnake Coverdale nélkül?Mennyi csodálatos zenész volt ezen bandákban?soroljak párat?Sykes,Dio,Powel l,Aldridge,Camp bell..mégis senki nem merne megkockáztatni egy hakni turnét az eredeti névvel nélkülük...csak a Thin Lizzy...A Black Star Riders egy Lizzy blokkal?Szerintem fenomenális!...de nincs Thin Lizzy Phil Lynott nélkül...
Idézet
 
 
#5 george 2016-01-20 23:45
Phil Lynott=Thin Lizzy.....hidd el,olyan karizmatikus egyéniség volt,akiből talán csak pár volt(van) a Rock and Roll történelemben....Szobrot állítottak neki Dublinban...pontosan ugyanaz a helyzet,mint a Motörheadnél...csak Phil Campbell és Mikkey Dee meg sem fogja próbálni ilyen olyan Warwick-val pótolni Lemmyt és évekig haknizni...
Idézet
 
 
+4 #4 zombee 2016-01-20 20:43
Idézet - George:
Lemmy nélkül nem létezhet Motörhead,tiszt a sor...szerintem Phil Lynott nélkül sem szabadna Thin Lizzy néven fellépni,bármen nyire korrektul és szívből játszik is Gorham...


Azért a kettő nem ugyanaz. A Thin Lizzy nem csak Phil-ről szólt, míg a Motörhead egyértelműen Lemmy-t jelentette, hiába volt állandó a felállás 25 éve. És nem azért, mert Phil Campbell vagy Mikkey Dee kevés lenne, hanem mert Lemmy annyira karizmatikus egyéniség volt, amire kevés példa van.
Idézet
 
 
+8 #3 BSND 2016-01-20 18:39
Egy biztos: Mikkey Dee aztán nem sokat pöcsöl. De igaza is van, ha nincs Motörhead, akkor is nyomni kell tovább.
Idézet
 
 
+6 #2 George 2016-01-20 17:02
Lemmy nélkül nem létezhet Motörhead,tiszt a sor...szerintem Phil Lynott nélkül sem szabadna Thin Lizzy néven fellépni,bármen nyire korrektul és szívből játszik is Gorham...
Idézet
 
 
+15 #1 kamikaze 2016-01-20 08:59
Jó döntés, mindkét fél részéről! Végre megfelelő utód kerül az ugyancsak zseniális Brian Downey helyére.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.