Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mégsem vonul vissza David Coverdale

Megszokhattuk már az utóbbi években, hogy egy-egy előadó bejelenti a búcsúturnét, majd közben visszatáncol, és közli: mégsem teszi le a lantot. David Coverdale ugyanakkor kétségtelenül új szintet hoz ebben a játékban, ő ugyanis már a konkrét búcsúturné kezdete előtt meggondolta magát…

Tavasszal jelentette be David Coverdale, hogy jövőre fut egy nagy kört a Whitesnake-kel az 1987-es lemez harmincéves jubileuma alkalmából, majd nyugdíjazza magát. Az énekes ugyanakkor már most kifarolt abból, amit akkor ígért. „Elkövettem egy hibát”, vallotta be David a Vorterixnek. „Amikor kevertük a Whitesnake-féle The Purple Albumot, amellyel Ritchie Blackmore, Jon Lord, Ian Paice és Glenn Hughes előtt tisztelegtem, azt mondtam egy barátomnak, egy újságírónak: ez érdekes projekt, hiszen úgy fejezhetném be a pályámat, ahogy kezdtem. Hiszen mindenki a Deep Purple Burn albumán hallott először énekelni. Viszont ostobaság volt ezt mondanom. Amikor elhagyta a számat ez a kijelentés, a társproducerem, Michael McIntyre egyből úgy nézett rám, mint aki kibaszottul megbolondult. Utána pedig lenyomtunk egy kurvára sikeres turnét, amelyről most véglegesítjük a jövő tavasszal megjelent DVD-t és CD-t, és nagyon elégedett voltam a lemezzel. Aztán elkezdtek befutni a meghívások az idei évre is, és szerintem Reb Beach vetette fel, hogy miért nem csinálunk egy greatest hits turnét, hiszen olyanunk még nem volt. Ezért is nyomjuk most a Judgement Dayt, a Slow An’ Easyt meg a Crying In The Raint, amelyek évek óta nem szerepeltek a programban.

Arról persze semmit sem tudni, készül-e új Whitesnake-lemez is, vagy Coverdale a következő években már inkább csak koncertezgetne. A banda legutóbbi albuma, amely ténylegesen friss dalokat rejtett, 2011-ben jött ki Forevermore címmel.

 

Hozzászólások 

 
-1 #4 keviny 2016-10-06 05:01
Retirement sucks.
Idézet
 
 
+2 #3 Pasolini 2016-10-05 22:03
Hála az égnek. Nagyon remélem, hogy újra eljönnek hozzánk.
Idézet
 
 
#2 ddrum 2016-10-05 20:33
a hangja már visszavonult
Idézet
 
 
+5 #1 frontiers 2016-10-05 08:14
Kár is lenne. A hangja már vagy 10 éve olyan, amilyen, de ettől még Ő Mr. Coverdale! Engem megvenne, ha a közelbe jönne játszani, még úgy is, hogy Aldrich már nincs a bandában. És szerintem lennénk még így egy páran.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.