Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Még 2008-ban is együtt drogozott az Aerosmith két főembere?

Korántsem volt teljes a megtisztulás az Aerosmith táborban: az AP értesülései szerint Steven Tyler énekes a Rolling Stone-nak adott friss interjújában azt mondta, hogy még 2008-ban is közösen drogozott Joe Perry gitárossal. A párost a '70-es években csak Toxikus Ikrekként emlegették, a '80-as évek közepén azonban látványosan megtisztultak.

Tyler azt mondta a lapnak, hogy 2008-ban bizonyos közelebbről meg nem nevezett vényre kapható gyógyszerek felszippantására kaptak rá a gitárossal. A bulik olyan ütősre sikeredtek, hogy Joe nem tudott játszani a gitárján, Steven pedig képtelen volt énekelni. Akkoriban az Aerosmith éppen új lemezt próbált meg összerakni Brendan O'Brien producer segítségével, de nem jártak sikerrel – ezek szerint nem véletlenül...

Stevenről sokszor rebesgették, hogy a banda nagy megtisztulása óta is akadtak kisebb-nagyobb megborulásai, legutóbbi, 2009-es elvonókúráját pedig ő maga sem tartotta titokban. Az énekest akkor a fájdalomcsillapítókról kellett lehozni, amit a koncerteken szerzett sérüléseire szedett, és teljesen rájuk kattant. Joe Perryről azonban nem igazán terjengtek efféle pletykák az elmúlt közel két és fél évtizedben, a nyilatkozat így igen meglepő.

Steven és Joe idén márciusban békültek ki ismét némi perpatvart követően. „Elszívtuk a békepipát, és készen állunk arra, hogy szétzúzzuk az egész kibaszott világot a nyáron azzal, hogy bezárkózunk valahová gitárokkal és dobokkal", írta az énekes akkor a Twitteren. Tyler és a zenekar másik három tagja, azaz Tom Hamilton basszusgitáros, Brad Whitford gitáros és Joey Kramer dobos január végén Joe nélkül látott neki az új album munkálatainak Marti Frederiksen producer felügyelete alatt. Frederiksen egy akkori interjúban kijelentette, hogy társainak nagyon hiányzott a banda ötödik oszlopa, ám ennek ellenére már az első három napban négy új dal alapjait rakták össze. „Az Aerosmith tagja vagyok, és nem is megyek innen sehová", reagált akkor a hírekre Joe. „Tavasszal nekiállunk közösen dalokat írni. A többiek csak nyolc napra jöttek össze, nekem pedig olyan előzetes elfoglaltságaim voltak ezalatt, amiktől nem tudtam elszakadni. Semmit sem kell megjavítani: testvérek vagyunk, az utolsó turné vége óta is rendszeresen beszéltünk egymással. Stevennel is folyamatosan kapcsolatban voltam, ő is ugyanolyan bajtársam, mint Brad, Joey vagy Tom. Minden más csupán híresztelés, egy percig sem érdemes aggódni. Az Aerosmith tovább él, én pedig továbbra is tag vagyok, hiszen az én zenekaromról van szó, amit Tommal alapítottunk 1969-ben. Most csupán egy nyolc napos dalszerzési szakaszról volt szó, aminek a jelentőségét aránytalanul felnagyították." Tegyük hozzá: korábban éppen Perry szolgáltatta a pletykák alapját azzal, hogy élesen bírálta Steven Tyler zsűris elfoglaltságát az X-Faktor amerikai megfelelője, az American Idol aktuális évadában.

Az új anyag megjelenési időpontja erősen kérdéses, hiszen ahhoz előbb még meg kell írni a dalokat, de az már biztosnak tűnik, hogy az év második felében már turnézni fognak Dél-Amerikában és Japánban. Az Aerosmith utoljára 2001-ben jelentetett meg új dalokat rejtő sorlemezt a Just Push Play képében.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.