Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már idén elkezdődhet a munka a The Winery Dogs hármas lemezén

Noha eddig úgy tudtuk, a The Winery Dogs bizonytalan időre jegelte magát, most Billy Sheehan egy friss interjúban azt mondta: remélhetőleg még idén megkezdődnek a harmadik album munkálatai.

0602winery

Két sikeres album után úgy festett, leáll a The Winery Dogs: Richie Kotzen visszatért a szólópályájához, Billy Sheehan és Mike Portnoy pedig a Sons Of Apollóban folytatta a közös muzsikálást. Maguk a tagok is bizonytalanul nyilatkoztak róla, lesz-e még valaha folytatás. A basszer most a YesterDaze News-nak adott interjújában azonban azt mondta: tervbe vették a hármas albumot. „Ó, a The Winery Dogs, a kedvenc zenekarom! Reméljük, hogy nyár végén elkezdhetünk írni, hogy összerakjunk egy új albumot. Imádok a The Winery Dogsszal zenélni. Olyan hamar megcsináljuk, amennyire csak lehetséges”, fogalmazott Billy.

A csapat legutóbbi albuma Hot Streak címmel jelent meg 2015 őszén, ennek sikeres turnéja során a trió Budapesten is teltházas koncertet adott. Érdekesség, hogy pusztán technikailag a csapat akár az idei FEZEN-en is színpadra állhatna, hiszen Sheehan a Mr. Biggel, Kotzen szólóban, Portnoy pedig a Metal Allegiance-szel lép fel a fesztiválon. Augusztusban pedig ismét eljut hozzánk a ritmusszekció a Sons Of Apollóval.

Sheehannel a The Winery Dogs budapesti buliján készült interjúnk itt olvasható.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 notreadam 2018-02-21 09:19
Ezt örömmel hallom.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.