Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már áprilisban megjelenik a Tool új albuma?

Akár már tavasszal megjelenhet a Tool új nagylemeze. Az információ magától a zenekar dobosától származik.

0217tool

Videón is megörökítették, amint Danny Carey, a Tool dobosa azt mondja a hétvégén, a NAMM zenei konferencián és vásáron egy rajongónak, hogy még az év első felében megjelenhet a csapat új nagylemeze. Carey a videón áprilisi céldátumot említ, majd hozzáteszi: legalábbis ez a terv.

Annyi bizonyos, hogy Maynard James Keenan januárban már kitwittelte: befejezte a Tool új dalainak feléneklését. Vagyis innentől fogva már a keverés és az utólagos munkafázisok következnek, amelyek ugyanakkor szintén legendás babramunkának számítanak a csapatnál, így aztán eddig mindenki arra tippelt, hogy a lemez megjelenése csak 2019 második felében esedékes – több mint tizenhárom évvel a legutóbbi 10,000 Days után…

A zenekar tagjain kívül eddig egyébként csupán néhány zenészhaver, így például Tom Morello, a Prophets Of Rage gitárosa, Nergal, a Behemoth főnöke, illetve Sebastian Bach hallott új Tool-zenéket, és ők egybehangzóan azt állítják, hogy a banda brutális és epikus muzsikát alkotott, amely méltán lesz klasszikus. Szintén tudni lehet, hogy az új anyagon gyakorlatilag az összes szám brutálisan hosszú, tíz perc körüli játékidejű lesz.

A Tool a fesztiválszezonban Európában koncertezik, hozzánk legközelebb június 4-én, a prágai O2 Arenában, június 5-én pedig Bécsben, a Stadthallében lehet elcsípi őket.

 

Hozzászólások 

 
#1 revdav11 2019-01-28 11:07
Ja persze, Április 1-én :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.