Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lombardo: „Ha pénzről van szó, nem létezik barátság”

0419lombardoDave Lombardo még a Slayer tagjaként írta és rögzítette a Philm projekt első nagylemezét, a két éve megjelent Harmonicot, ma azonban már ismét szabadúszóként házalhat a folytatással, ami vélhetően nem Mike Patton Ipecac kiadójánál jön majd ki. Dave azonban még idén szeretné piacra dobni.

„A második albumot aközben írtuk meg, hogy rögzítettük az elsőt”, mondta Lombardo a Metal Waninak adott interjújában. „Szóval készen áll az anyag, megírtuk és felvettük, most már csak a kiadóra várunk. De Mike idén csak három lemezt jelentet meg, és sajnos ez nincs közöttük. Vissza kellett vennie a mértékből, hiszen a zeneipar már nem ugyanaz, ami volt. Teljesen meg is értem ezt, úgyhogy most házalok az anyaggal pár más cégnél is, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle… Remélhetőleg amint lehet, megjelenik. Nagyon fontosnak tartom, hogy kijöjjön, mert üdítően más, mint az első volt, nem olyan kísérletezős. A dalok kicsit velősebbek, lényegretörőbbek, kevesebb az improvizáció, és eleve a hely is kevesebb bennük az improvizációra. És most, hogy ezt mondom, már vagy öt dalunk a harmadik lemezhez is elkészült.”

A beszélgetésben nem esett sok szó a Slayerről, bár az Lombardót is rosszul érintette, hogy a Grammy-gálán Jeff Hannemant a szervezők nem szerepeltették 2013 zeneipari halottai között az erről szóló megemlékező blokkban. „Az ilyesmi nyilván kiábrándító, de hát ők híresek erről… Az egész szervezet rap- és country-orientált, rockzenéről hallani sem akarnak, nem érdekli őket a rock meg a metal. A metal a kívülállók zenéje, amit kívülállók játszanak. Mit is kezdenének vele? És mit akarnánk mi ettől egyáltalán, elismerést? Sosem fognak elismerni minket. És legyen is inkább így, mert a metalnak nincs szüksége arra, hogy egy szervezet elismerje, kik vagyunk. Nekünk ott vannak a rajongók, elég, ha az ő hangjuk megmutatja, milyen nagy is a műfaj.”

Dave egy ponton azért mégis visszautalt a Slayerre, mégpedig amikor arról kérdezték, mi a legfontosabb tapasztalata, amit három évtizedes profi zenészkarrierje során szerzett. „Ha pénzről van szó, nem létezik barátság. Ez az első számú lecke, amit megtanultam.”

 

Hozzászólások 

 
#6 frincs 2014-02-08 11:05
Idézet - Flagellator1974:
Nézegettem múltkor, meg se moccant. Lehet, h aludt.

:-)
Idézet
 
 
+1 #5 Flagellator1974 2014-02-08 08:15
Nézegettem múltkor, meg se moccant. Lehet, h aludt.
Idézet
 
 
+1 #4 frincs 2014-02-07 21:27
Idézet - Flagellator1974:
Inkább harangozzon a bokám felett a "nadrágszáram", mint lógjon a seggem alatt.


Hát, szerintem tök mindegy, az a lényeg, hogy amikor kell, felálljon!
Idézet
 
 
+6 #3 Flagellator1974 2014-02-04 18:16
Inkább harangozzon a bokám felett a nadrágszáram, mint lógjon a seggem alatt.
Idézet
 
 
+15 #2 Nornagest 2014-02-04 17:33
"Az egész szervezet rap és country orientált, rockzenéről hallani sem akarnak"

Nemcsak ez a szervezet ilyen hanem ez az egész rohadt rendszer. az összes rádió, "zenetévé", minden. Ha metalt hallgatsz hülyének néznek, de ha visszafordított piros baseballsapkát hordasz és a segged alatt lógatod a szaros gatyádat, az király.:S
Idézet
 
 
+12 #1 Codename333 2014-02-04 12:11
Igaza van. A profi zene sosem a barátságról szólt hanem arról h kivel tudod tovább termelni a pénzt.Bár sztem ez nyílt titok h a slayer sosem volt igazán az a "baráti" zenekar. Am kiváncsi vagyok az új anyagra,jó lesz ha már az is ki jön.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.