Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Közös csapatot alapítottak a Mayhem és a Cadaver őstagjai

0401orderOrder néven hozott össze új zenekart a Mayhem két ex-tagja, Kjetil Haraldsson dobos és Eirik Nordheim énekes. A csapat egyelőre elég szűkmarkúan bánik az információkkal, de egy felvétel már elérhető tőlük.

Kjetil Haraldsson, azaz Manheim a Mayhem alapfelállásának dobosa volt, 1984-től 1988-ig zenélt a norvég black metal legenda soraiban. Eirik Nordheim énekes, vagyis Messiah nála sokkal inkább epizodistának számított a zenekarban, egy rövid ideig kisegítőként énekelt náluk, és mindössze egy koncerten színpadon is állt a korai Mayhemmel 1986-ban. A két régi harcostárs most egy Order nevű formációban egyesítette erőit, méghozzá a szépemlékű norvég death metalos Cadaver két őstagjával, Anders „Neddo” Odden gitáros/énekessel és René Jansen basszusgitárossal. Neddót emellett a Celtic Frost utolsó turnéfelállásából, illetve a Satyricon koncertbasszereként is lehet ismerni.

Az Order egyelőre nem árult el túl sokat arról, mi várható tőlük, sőt, még a promóciós fotókon is eltakarják az arcukat, de annyit azért leszögeztek: küldetésük annyi, hogy újjáépítsék a rendet és megünnepeljék „a színtiszta kibaszott Armageddont” – ez pedig nyilván a Mayhem legendás első demójára, a Pure Fucking Armageddonra utal.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Nornagest 2014-04-02 14:52
Oké de új album már 8 éve nincs. Nattefrost utolsó kiadványa is már 5 éves.
Idézet
 
 
+2 #3 zombee 2014-04-01 16:14
Idézet - Nornagest:
Örülök az ilyen híreknek, mindig kiváncsi vagyok mi lehet az ilyen réges-rég eltűnt egykori blackerekkel mostanában. Nattefrost is adhatna már magáról valami életjelet...


A Carpathian Forest létezik, játszanak idén a németeknél is.
Idézet
 
 
+1 #2 Nornagest 2014-04-01 15:42
Örülök az ilyen híreknek, mindig kiváncsi vagyok mi lehet az ilyen réges-rég eltűnt egykori blackerekkel mostanában. Nattefrost is adhatna már magáról valami életjelet...
Idézet
 
 
+5 #1 TelekiPál 2014-04-01 06:32
Miféle fotó ez, b.sszátok meg?! :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.