Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Killswitch Engage: mindent felvettek, innentől Andy Sneapé a pálya

Andy Sneap keveri majd a Killswitch Engage új nagylemezét, amely 2013 első hónapjaiban jelenhet meg a Roadrunnernél. A producer természetesen a gitáros Adam Dutkiewicz, és az albumon már gyakorlatilag csak az utolsó simításokat kell elvégezni.

A Megadeth, a Testament, az Exodus, az Accept és a Nevermore lemezein már bizonyított Andy Sneapre bízta új albumának keverési munkálatait. Az egyelőre cím nélküli produkció valamikor 2013 elején jelenik meg, és az első Killswitch lemez lesz a 2002-es Alive Or Just Breathing óta, amelyen ismét az eredeti énekes, Jesse Leach köszörüli majd a hangszálait. Jesse a héten befejezte a dalok feléneklését, így a zenei anyag gyakorlatilag készen áll, most már csak a keverés van hátra.

A következő Killswitch anyag Jesse szerint elkanyarodik majd a bevált formuláktól. „Tizennégy demónk van, és nagyon örülök, hogy a banda még egy lemezt készít velem – vagy ha Isten is úgy akarja, még többet is", mondta az énekes egy rádióinterjúban nemrég. „A demók alapján annyit mondhatok, hogy az emberek meg fognak lepődni, mert ismét nagyon magasra tették a lécet a srácok. Az anyag nagyon gyors, tényleg súlyos, és nem olyan, amit az emberek várnak, ez biztos. Még így is kiráz tőle a hideg, ahogy beszélünk róla..."

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 Vanishpower 2012-11-15 11:04
Ezzaz!!! :D
Egyik nagy kedvenc zenekar, Jesse-nek is örülök, de Howard valahogy szimpatikusabb volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.