Shock!

május 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kiakadt Bobby Blotzer új Rattjén Warren DeMartini

0927warrenMint arról a héten beszámoltunk, az utóbbi néhány év huzavonáját követően teljesen új felállásban készül Rattként turnézni a zenekar dobosa, Bobby Blotzer, és mint azt valószínűsítettük, a legendás kaliforniai banda többi régi tagja nem igazán lelkesedik az ötletért. Warren DeMartini gitáros például máris megtette az első jogi lépéseket, hogy megakadályozza Blotzer bandájának névhasználatát.

„Még márciusban beszéltem telefonon Bobbal, és akkor említette nekem, hogy alapítana egy Ratt tribute-ot, amit Ratt Experience-nek nevezne", írta a Blabbermouthnak a Ratt-tel kapcsolatos legfrissebb fejlemények kapcsán eljuttatott nyilatkozatában Warren DeMartini szólógitáros. „Már akkor is azt javasoltam neki, hogy a Ratt szó ne legyen benne az elnevezésben, hanem hívja mondjuk Bob's Cellarnak az első lemezünk után, ami már több mint három évtizedes. Valami olyasmit mondott, hogy olyasmiben gondolkodik a Ratt név felhasználásával, mint a Jason Bonham's Led Zeppelin Experience. Egyértelművé tettem, hogy semmi bajom nincs azzal, ha játssza a Ratt-tel felvett dalokat, de azzal nem értettem egyet, hogy ezt a Ratt név felhasználásával tegye. Mégis meglépte a dolgot. Most pedig már egyenesen Rattként jár el a tribute zenekarával, amit egyáltalán nem tehetne meg. Száz százalékban ellenzem ezt az egészet, és máris megtettem a megfelelő lépéseket, hogy megelőzzem a név jogtalan felhasználását, illetve azt, hogy a jövőben Bobby zenekara ezen a néven lépjen fel."

Folytatása következik...

 

Hozzászólások 

 
+9 #1 queensryche999 2015-09-27 09:45
Jogos a kiakadás, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az originál Ratt tetszhalott volt és nem Bobby miatt... Hosszú szappanopera ez, évekre nyúlik vissza. A lényeg, hogy Stephen újfent lelépett, Bobby pedig hiába próbálta volna működésre bírni a zenekart, Warren nem volt hajlandó Stephen nélkül megmozdulni, ami első blikkre korrekt hozzáállás lenne, ha nem Stephenről lenne szó, aki híresen nehéz ember, plusz bár soha nem volt egy énekespacsirta, mára gyakorlatilag használhatatlan a hangja élőben. Meg lehet hallgatni yt-n. Teljesen logikus felvetés volt, hogy induljanak el egy új frontemberrel. De Warren ezt nem akarta. Bobby pedig megunta a várakozást. Azt én sem értem, miért kellett átnevezni a 'Bobby Blother's Ratt Experience'-et Ratt-re. A névhez tartozó jogokat ő és Warren birtokolja, tehát a hozzájárulása nélkül elvileg nem futhatna Ratt néven Bobby zenekara. Hogy még izgalmasabb legyen, közben Juan is gründolt egy bandát 'The Other Voice Of RATT' néven. Kár, hogy ide jutott ez a sztori.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.