Shock!

szeptember 22.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Készül az új Arch Enemy: „Nagy váltásra nem kell számítani, de a következő szintre léptünk”

0428aeHamarosan új DVD-vel jelentkezik az Arch Enemy, de már elég jól áll a csapat a következő album munkálataival is. Mike Amott szerint az album kissé erőteljesebb és talán derűsebb is lesz a legutóbbinál.

„Az új albumot megírtuk, és részben fel is vettük”, mondta a Rock Hardnak Mike Amott gitáros a 2014-es War Eternal folytatásáról. „Alissa Kanadában él, én pedig Svédországban, szóval e-mailen küldözgetjük egymásnak a dolgokat, szóval kicsit külön dolgozunk. De hamarosan összejön a csapat Svédországban, hiszen még sok dolgunk van: gitárok, énektémák, basszustémák. Maga az anyag nagyon változatos. Benne vannak az Arch Enemy védjegyei, bár egy dal azért eszembe jut, ami nagyon-nagyon más. Viszont mivel mi játsszuk, és Alissa énekel benne, a végén az is Arch Enemy-módon szól majd. Szóval nagy váltásra nem kell számítani, de azért a következő szintre léptünk. Szerintem most már kicsit nyugodtabban dolgoztunk, mint legutóbb, hiszen Alissa három éve velünk van, nincs akkora feszkó, mint az előző albumnál. A War Eternalnél még nem tudtuk, tetszeni fog-e az embereknek a dolog, elfogadják-e majd így is a zenekart. Emiatt lett a lemez is olyan: számomra volt benne egy nagyon sötét, dühös, klausztrofóbiás érzés, ami amúgy tök jó. De az új nyitottabb, és talán erőteljesebb is.”

A csapatba már a War Eternal után érkezett Jeff Loomis gitáros végül nem folyt bele a dalszerzésbe, de a saját szólóit természetesen ő írta meg, és játszik is a lemezen. További érdekes kérdés a banda vonatkozásában, hogy mit tervez Amott a Black Earth projekttel, amelyben a korai Arch Enemy felállásával zenél együtt, és az első három album dalait játsszák élőben, ám nincs esély arra, hogy a két történet összecsússzon. „Hét koncertet nyomtunk Japánban, mind teltházas volt, és az egyiket fel is vettük, viszont amennyire tudom, csak ott fog megjelenni. Elkülönítjük egymástól a két zenekart, de ettől még persze nagyon élveztem a dolgot. Mindig szeretek a tesómmal játszani, és Johannal is jó volt megint összejönni.”

Emellett Alissa White-Gluz is szólólemezen dolgozik, amely a mostani állás szerint 2018 elején jelenik majd meg szimplán csak Alissa néven. „Ennek az az oka, hogy nincs igazi zenekarom”, indokolta az énekesnő. „Számos zenész felbukkan a lemezen, akikkel jóban vagyok: az Arch Enemy egykori és jelenlegi tagjai, a Kamelot tagjai, Doyle a Misfitsből. A célom annyi ezzel a projekttel, hogy olyan zenét játsszak, amit imádok, de eltér az Arch Enemytől, és olyanokkal játsszam, akiket szintén szeretek. A stílusról nehéz bármit is mondanom, mert még nincsenek készen a dalok, tehát én sem vagyok teljesen biztos abban, milyen is lesz. De talán úgy fogalmazhatom meg a lényeget, mintha az Opeth találkozna a Muse-zal. Még abban sem vagyok biztos, hogy metal vagy rock-e a zene. Van benne tiszta ének is, meg érdekes feldolgozások… Mindenképpen súlyos, érzelemgazdag, erőteljes.”

A tavalyi Wacken Open Airen rögzített As The Stages Burn! DVD március 31-én jön ki. Az Arch Enemy tavaly augusztusi budapesti fellépéséről itt olvashatsz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.