Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Június 4-én Budapesten koncertezik a Kreator

Ugyan új lemez csak a legkorábban jövő évben várható a Kreatortől, a zenekar azért turnézik idén is, és jó hír, hogy nyár elején Magyarországon is ismét fellépnek. Milléék a Barba Negrában játszanak június 4-én, méghozzá egyik fő hazai rokonukkal, a fennállása harmincötödik jubileumát ünneplő Moby Dickkel.

Nem tegnap, hanem 2012-ben jelent meg a Kreator legutóbbi nagylemeze, a Phantom Antichrist, és Mille Petrozza énekes/gitáros szerint még a legoptimistább forgatókönyv szerint is várnia kell a rajongóknak a folytatásra legalább 2017-ig. „Van néhány dalötletem, de számomra fontos kivárni a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy a zenekarral is elkezdjem próbálni ezeket”, mondta egy tavalyi interjúban. „Most még nem tudok túl sokat mondani. Talán majd 2017-ben… Jövőre alighanem elkezdünk írni, de nem hiszem, hogy jövőre megjelenne az album. Tudod, milyen gyorsan telik az idő… Nem akarok csak azért lemezt kiadni, hogy lemezt adjak ki. Olyan albumot akarok megjelentetni, ami tényleg számít. A zenekarban mindannyian egy húron pendülünk: nem akarunk olyasmivel előrukkolni, amivel nem vagyunk száz százalékig elégedettek. És eddig még nem érkezett el az idő. Nem érzem, hogy lenne mondanivalóm. Számomra tényleg fontos, hogy olyan dalokat írjak, amik tényleg fontosak. Ha nincs miről énekelnem, ha nem vagyok inspirált, inkább nem csinálok is semmit.”

Még szerencse, hogy koncertezni új album nélkül is simán lehet: ennek szellemében a Kreator június 4-én ismét Budapesten játszik a Moby Dick társaságában, a Hammer Concerts szervezésében. A kedvezményes early bird belépő mindössze 3999 forintba kerül március 31-ig, elővételben 4999 forint lesz a beugró, a helyszínen és a Ticketportal rendszerében pedig 5999 – bár arra mi azért nem fogadnánk nagy összegben, hogy aznap is lehet majd jegyet kapni, szóval ajánlatos időben ébredni. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 pekkae 2016-03-22 11:00
ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÁÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ ÓÓÓÓÓ
Idézet
 
 
#3 józsi 2016-03-19 13:37
Mötáál!!
Idézet
 
 
+4 #2 Maradonnna 2016-03-19 10:26
Jó hírekre ébredtünk :) ez nagyon nagy lesz!imádom a MOBY DICKET is :)
Idézet
 
 
+6 #1 Jézus 2016-03-19 09:47
KREATOR!!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.