Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Júliusban jön az új Powerwolf, Budapestet is érinti az őszi turné

Nyáron új lemezzel jelentkezik a Powerwolf. A zenekar őszi turnéja a tervek szerint Magyarországot is érinti majd.

0401pw

powerwolf_cLegutóbb 2018-ban, The Sacrament Of Sin címmel jelentetett meg nagylemezt a német Powerwolf. Az utóbbi másfél évtized egyik legsikeresebb európai heavy metal zenekara most végre előrukkol a folytatással is: a Call Of The Wild július 9-én kerül a boltokba a Napalm kiadó gondozásában. A lemez már a nyolcadik stúdióalbum lesz Attila Dornéktól, amelynek közvetlen elődje a tavalyi, hatalmas sikerű Best Of The Blessed válogatás volt.

A lemez megjelenését a mostani tervek szerint már idén ősszel grandiózus európai turné követi, amit a járványhelyzet miatt természetesen nem lehet biztosra venni, de a dátumokat mindenesetre lekötötték, ráadásul kontinensszerte arénákban játszik majd a Powerwolf. Ugyan akadnak fórumok, ahol az október 20-ai budapesti buli helyszíneként is az Arénát jelölik meg, a hivatalos turnéplakát a Barba Negrát nevesíti. Az előzenekar(ok) kiléte egyelőre nem ismert, a zenekar azonban eddigi karrierje legmonumentálisabb, leggrandiózusabb színpadképét és show-ját ígéri a koncertekre.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.