Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét Arnold Schwarzenegger előtt tiszteleg Tim Lambesis: „Ez az eddigi legsúlyosabb lemezünk”

1019admFelélesztette Arnold Schwarzenegger előtt tisztelgő projektjét Tim Lambesis. Az Austrian Death Machine-től most meghallgatható az első friss szerzemény.

2008-ban, a Total Brutal című debütáló lemezzel mutatkozott be a világnak az As I Lay Dying frontembere, Tim Lambesis szólóprojektje. Az Arnold Schwarzenegger munkássága által ihletett dalokat játszó Austrian Death Machine később még két lemezt jelentetett meg, majd Lambesis büntetőügye természetesen ezt a formációt is megfektette. Most azonban Tim felélesztette a nevet, és jövőre új albummal jelentkezik a stílszerűen osztrák Napalmnál. „Ez az eddigi legsúlyosabb lemezünk – mondja Lambesis. – Ahhnold azt mondta, legyen még brutálisabb, szóval természetesen hallgattam rá… Modernebb stílusú a produkciós munka is, mint amihez eddig hozzászoktatok ezzel a bandával, de továbbra is megvannak benne a thrashes gyökereim.”

Az ismert testépítő, Craig Golias, illetve Angel Vivaldi gitárhős vendégszereplésével rögzített No Pain No Gain máris meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
#2 Lostparade 2023-10-21 08:47
Gyúrunk vazze?
Idézet
 
 
#1 gyurika 2023-10-19 21:06
https://www.youtube.com/watch?v=z0nHMH8v51E
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.