Shock!

május 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Gun4Gun: hallgasd meg Cseresznye első Tankcsapda utáni dalát!

0404gfgImmáron több mint egy éve került ki a Tankcsapda soraiból Molnár „Cseresznye” Levente, aki a változások után egy ideig a Bedlam egykori tagjaival zenélgetett itthon, most már azonban az Egyesült Államokban, New Yorkban dolgozik egy Gun4Gun nevű friss formációval. A csapat első klipje meg is tekinthető.

A Gun4Gunban Cseresznye fő társa egy Vajda Tamás nevű magyar dobos, az énekes Coy DeLuca, a basszer pedig Sam Roon. A csapat az alábbi Dark Crown mellett már egy teljes lemezanyagnyi saját szerzeménnyel rendelkezik, és jelenleg producert keresnek, hogy rögzítsék első albumukat.

„Ezt a dalt tavaly nyáron vettük fel a srácokkal, akiket igazából akkor ismertem meg", mondja Levente. „Részemről ez egy teszt volt, hogy milyenek, milyen velük dolgozni, meg kíváncsi voltam, hogy gyakorlatilag pénz nélkül mit lehet összehozni. Ez persze érződik is a minőségén, de ennek nem is ez volt a célja, hanem hogy megnézzük, hogy megy közösen a zenekarosdi. Tavaly ősz óta viszont csak a zenekarral foglalkozik mindenki, azóta elkészült a lemezanyag is. Szóval részemről az elvárt dolgot hozta a Dark Crown. Mindenki úgy érezte, hogy ez egy jó kis zenekar lesz és folytatjuk tovább. Aminek nagyon örülök, mert annak ellenére, hogy azon is gondolkoztam, amikor mélyponton voltam, hogy nem is zenélek tovább, sikerült egy új bandát csinálni és ott folytathatom, ahol abbahagytam... Tehát lesz folytatás, hogy mikor és hogy, még nem tudom, de hamarosan, ezt ígérhetem."

A zenekarnak beindult a honlapja és a facebookos oldala is. Ha bővebbet tudunk róluk, természetesen közölni fogjuk.

 

Hozzászólások 

 
+8 #4 fakinfakk 2013-04-05 08:52
Jó kis mocskos Southern! |m| Gratula a dalhoz, csak így tovább! A Tankcsapda meg nem méltó arra hogy felemlegessük e dal hallgatása után.
Idézet
 
 
+7 #3 kéjsóvár bohóc 2013-04-04 20:41
Idézet - Excoriate:
A Tankcsapdánál mindenféleképpe n jobb,gratula.Hajrá, Hajrá.

A Tankcsapdánál azért nem nagy teljesítmény jobbnak lenni!
Idézet
 
 
+12 #2 Excoriate 2013-04-04 18:17
A Tankcsapdánál mindenféleképpe n jobb,gratula.Hajrá, Hajrá.
Idézet
 
 
+8 #1 Metal 2013-04-04 17:34
Nem rossz :) Pár dolgot lehetne még rajta csiszolni, sőt kéne is, de ahhoz képest, hogy ez egy félig magyar banda, nagyon ottvan :D
Mai Tankcsapdát is veri most úgy érzem..(már ha a többi daluk is ilyen)
Viszont ahogy nézem, még csak Magyarországon van nézettsége...
Remélem, hogy Amerikában is lesznek hallgatóik hamarosan :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.