Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elszívta a békepipát Steven Tyler és Joe Perry

Ha hihetünk Steven Tylernek, vége a menetrend szerinti haragszomrádnak az énekes és toxikus ikerpárja, Joe Perry gitáros között, így végre mind az öt Aerosmith tag közösen vetheti bele magát a következő album munkálataiba. Tyler a Twitteren jelentette be a hírt, miszerint elszívta a békepipát fő szerzőtársával.

„Ma elszívtuk a békepipát, és készen állunk arra, hogy szétzúzzuk az egész kibaszott világot a nyáron azzal, hogy bezárkózunk valahová gitárokkal és dobokkal", írta az énekes, vagyis hosszas szenvedés után végre ismét kibékült egymással minden idők legsikeresebb amerikai hard rock zenekarának két főembere.

Mint tudott, Tyler és a zenekar másik három tagja, azaz Tom Hamilton basszusgitáros, Brad Whitford gitáros és Joey Kramer dobos január végén Joe Perry nélkül látott neki az új album munkálatainak Marti Frederiksen producer felügyelete alatt. Frederiksen egy akkori interjúban kijelentette, hogy társainak nagyon hiányzott a banda ötödik oszlopa, ám ennek ellenére már az első három napban négy új dal alapjait rakták össze.

„Az Aerosmith tagja vagyok, és nem is megyek innen sehová", reagált akkor a hírekre Joe. „Tavasszal nekiállunk közösen dalokat írni. A többiek csak nyolc napra jöttek össze, nekem pedig olyan előzetes elfoglaltságaim voltak ezalatt, amiktől nem tudtam elszakadni. Semmit sem kell megjavítani: testvérek vagyunk, az utolsó turné vége óta is rendszeresen beszéltünk egymással. Stevennel is folyamatosan kapcsolatban voltam, ő is ugyanolyan bajtársam, mint Brad, Joey vagy Tom. Minden más csupán híresztelés, egy percig sem érdemes aggódni. Az Aerosmith tovább él, én pedig továbbra is tag vagyok, hiszen az én zenekaromról van szó, amit Tommal alapítottunk 1969-ben. Most csupán egy nyolc napos dalszerzési szakaszról volt szó, aminek a jelentőségét aránytalanul felnagyították." Tegyük hozzá: a semmit felnagyítani sem lehet, és korábban éppen Perry szolgáltatta a pletykák alapját azzal, hogy élesen bírálta Steven Tyler elfoglaltságát az X-Faktor amerikai megfelelője, az American Idol aktuális évadában.

A csapatnak a Frederiksennel készített demók mellett még egy egész halomnyi be nem fejezett ötlete akad 2008-ból is, amikor Brendan O'Brien producerrel álltak neki dolgozni az új lemezen, ám akkor valahogy nem tudtak egymásra hangolódni, és inkább befejezték a munkát. Az új anyag megjelenési időpontja erősen kérdéses, hiszen ahhoz előbb még meg kell írni a dalokat, de az már biztosnak tűnik, hogy az év második felében már turnézni fognak Dél-Amerikában és Japánban.

Az Aerosmith utoljára 2001-ben jelentetett meg új dalokat rejtő sorlemezt a Just Push Play képében, amiről utólag a tagok nem nyilatkoztak éppen kedvezően. Joe Perry például tavaly azt mondta, a tíz évvel ezelőtti anyag inkább arra volt példa, hogyan nem szabad albumot készíteniük, ráadásul éppen azért, mert a dalszerzés és a felvételek közben gyakorlatilag egyszer sem tartózkodtak mind az öten egy légtérben... A lemez ettől még persze több mint 3 millió példányban kelt el világszerte, de a kritika is fanyalogva fogadta.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.