Első ízben játszotta élőben a Metallica Ride The Lightningjának feldolgozását a Megadeth. A zenekar jelenleg Dél-Amerikában turnézik.

Januárban jelent meg a Megadeth új albuma is, amely egyből az amerikai listák első helyén kezdett. Az anyag egyik abszolút különlegessége a Metallica 1984-es Ride The Lightning lemezének címadó dala a Megadeth verziójában. „Felvettük az új albumra a Ride The Lightningot – mondta a feldolgozásról Dave Mustaine. – Ami az okokat illeti, nyilvánvalóan benne van, hogy sok közöm volt a szám megírásához. Amikor Jamesszel dolgoztunk a nótán és elkezdett játszani, egyértelművé vált számomra, mennyire jó gitáros. Most pedig arra gondoltam, milyen nagyszerű lenne a tiszteletemet leróva bezárni a kört, egy olyan dallal, amit a Metallicával írtunk, fejet hajtva a barátságunk előtt. Ami persze az évek során gyakran meglehetősen feszült volt és tönkretették az érzelmek, hiszen nem feltétlenül ápoltunk mindig jó viszonyt. De James gitárjátékát és Lars dalszerzői képességeit ilyenkor is mindig hihetetlenül nagyra értékeltem. Úgyhogy tök jó volt felvenni a számot és feltenni a lemezre. Kicsit gyorsítottunk rajta, valamennyit játszogattunk a szólóval, Teemuval kicsit oda-vissza dobáltuk egymásnak. Szóval hallotok majd némi eltérést a tempókban, és nyilván én is másképp énekelek, mint James. De tényleg az volt a lényeg, hogy bezárjuk a kört és megmutassuk, mit tettünk le gitárosként Jamesszel az asztalra, hogy megváltoztassuk a világot.”
A feldolgozás most élőben is előkerült, méghozzá a kolumbiai Bogotában, a Movistar Arenában.
A Megadeth az alábbi dalokat játszotta a koncerten:01. Tipping Point
02. Hangar 18
03. Wake Up Dead
04. In My Darkest Hour
05. Skin O' My Teeth
06. I Don't Care
07. She-Wolf
08. Sweating Bullets
09. This Was My Life
10. Angry Again
11. Trust
12. Tornado Of Souls
13. Let There Be Shred
14. Mechanix
15. Ride The Lightning
16. Peace Sells
17. Symphony Of Destruction
18. Holy Wars... The Punishment Due
A Ride koncertfelvétele alább megtekinthető.



