Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Eléggé ráfeküdtünk a popos oldalra a dalokban, de még mindig egyértelműen van bennük hard rockos íz”

1021lynamOktóber 30-án új EP-vel jelentkezik az alabamai Lynam, amelyről máris meghallgatható egy szám. A zenekar elsősorban arról ismert, hogy a formáció két tagja, Jacob Bunton énekes és Lonny Paul gitáros is játszik Steven Adler zenekarában.

Ugyan Jacob Bunton énekes és Lonny Paul gitáros a legismertebb tagok, az alabamai Birminghamből elszármazott Lynam alapíója valójában David Lynam dobos volt, és a Mark Dzier basszerrel négyesfogattá kiegészülő formációnak eddig két stúdiólemeze jelent meg, a 2006-os Slave To The Machine és a 2008-as Tragic City Symphony, amelyeket egy koncertalbum, majd rövid szünet követett. Ezalatt Paul és Bunton Steven Adlerrel zenélt az Adlerben, Dzier pedig többek között például a Rock Of Ages musical filmváltozatában is felbukkant Tom Cruise zenekarában. A zenekar most új, ötszámos EP-vel jelentkezik, amely a Bombshell címet viseli. „Ez az anyag másmilyen, mint az eddigi dolgaink”, mondja a dalokról Jacob. „Eléggé ráfeküdtünk a popos oldalra a dalokban, de még mindig egyértelműen van bennük hard rockos íz. Sok Joan Jettet, Duran Durant, Prince-t és Hanoi Rocksot hallgattunk a megírása közben, így egyértelműen rejlik az EP-ben egy vidám vonal is.”

A Send You Back dal alább meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
#9 cápaidomár 2015-10-22 12:24
Idézet - loops:
Idézet - cápaidomár:
Szóval nincs azzal baj, ha egy férfi feminin külsővel rendelkezik, mert az így önmagában csak genetika. És vannak olyanok, mint Bowie, akiknél ez az androgün megjelenés kifejezetten működik. De ez így gáz. Arcpirító. (ja, és mielőtt még valaki elkezdene itten háborogni: pont leszarom, hogy történetesen a Mötley Crüe van beszúrva.) Jöhetne még Dany Filth, meg Sopor AEternus, hogy teljes legyen a szánalomlista. Ezek az arcok baromira rájátszottak valamire, ami mások személyiségének egy része.


Látszik, hogy nem éltél a 80-as években.


Éltem. Elég kicsiként, de már éltem. Persze, értem mire gondolsz, de szerintem akkor is gáz.
Idézet
 
 
+3 #8 loops 2015-10-22 11:37
Idézet - cápaidomár:
Szóval nincs azzal baj, ha egy férfi feminin külsővel rendelkezik, mert az így önmagában csak genetika. És vannak olyanok, mint Bowie, akiknél ez az androgün megjelenés kifejezetten működik. De ez így gáz. Arcpirító. (ja, és mielőtt még valaki elkezdene itten háborogni: pont leszarom, hogy történetesen a Mötley Crüe van beszúrva.) Jöhetne még Dany Filth, meg Sopor AEternus, hogy teljes legyen a szánalomlista. Ezek az arcok baromira rájátszottak valamire, ami mások személyiségének egy része.


Látszik, hogy nem éltél a 80-as években.
Idézet
 
 
-1 #7 cápaidomár 2015-10-22 11:31
Szóval nincs azzal baj, ha egy férfi feminin külsővel rendelkezik, mert az így önmagában csak genetika. És vannak olyanok, mint Bowie, akiknél ez az androgün megjelenés kifejezetten működik. De ez így gáz. Arcpirító. (ja, és mielőtt még valaki elkezdene itten háborogni: pont leszarom, hogy történetesen a Mötley Crüe van beszúrva.) Jöhetne még Dany Filth, meg Sopor AEternus, hogy teljes legyen a szánalomlista. Ezek az arcok baromira rájátszottak valamire, ami mások személyiségének egy része.
Idézet
 
 
#6 cápaidomár 2015-10-22 11:21
Elkeserítően égőek ezek a külsőségek. Mansonon legalább lehetett röhögni még az elején, de ezek szánalmasak.
Idézet
 
 
+5 #5 Draveczki-Ury Ádám 2015-10-22 04:15
Idézet - Tulus:
Nem, mert akkor nem néztek ki ilyen buzisan az emberek.

Ezek meg olyanok, mint a transzvesztiták ....

BEZZEG RÉGEN!

Idézet
 
 
-1 #4 cápaidomár 2015-10-22 01:00
:-D
Conchita Wurst ki se látszana közülük.

(Szerintem egyébként a Hőskorban is - '80-as évek - siralmasan tudtak kinézni egyesek.)
Idézet
 
 
#3 Tulus 2015-10-21 18:18
Nem, mert akkor nem néztek ki ilyen buzisan az emberek.

Ezek meg olyanok, mint a transzvesztiták ....
Idézet
 
 
+6 #2 homme 2015-10-21 14:46
Idézet - Tulus:
Nekem csak egy kérdésem van: Ezek most hímneműek, vagy nőneműek?


Te eltévedtél volna a 80-as években is...
Idézet
 
 
+2 #1 Tulus 2015-10-21 14:41
Nekem csak egy kérdésem van: Ezek most hímneműek, vagy nőneműek?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.