Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Egyszerűen csak nekiálltunk írni, és hagytuk, hogy az új dalok vezessenek”

Új dalt mutatott be a Shinedown. A csapat az előző anyagok megközelítéséhez képest szabadabb, lazább megközelítéssel rakta össze a dalokat.

0126shinedown

Three Six Five és Dance, Kid, Dance címmel mutatott be két új dalt még év elején a Shinedown, most pedig Killing Fields címmel egy harmadik friss darabot isn közzétettek. A friss szerzemény ezúttal is a zenekar aktuális észak-amerikai turnéjának bejelentése alkalmából debütált. „Ezúttal mindent másképp akartunk megközelíteni – mondta Brent Smith énekes még a korábbi számok kapcsán. – A legutóbbi két lemezünk egyaránt konceptuális jellegű volt, szóval fontosnak tartottuk feltenni a kérdést, merre is tartunk most kreatív szempontból. A válasz úgy hangzik: mindenfelé, vagyis nem lőttünk fel konkrét irányt. Egyszerűen csak nekiálltunk írni, és hagytuk, hogy maguk az új dalok vezessenek bennünket. Emellett most már nem az a kérdés: miért, hanem: miért ne?"

A zenekar legutóbbi nagylemeze 2022-ben jelent meg Planet Zero címmel, és ugyanabban az évben Budapesten is felléptek az Iron Maiden vendégeként.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.