Shock!

május 27.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Egyházi zenét írt szülővárosa katedrálisának Tony Iommi

0105iommiKülönleges zeneművet írt a Birminghami Katedrális számára Tony Iommi. A Black Sabbath alapítója így akart visszaadni valamit szülővárosának.

Ötperces zeneművet komponált Birmingham katedrálisa számára a Black Sabbath gitárosa, Tony Iommi, aki barátjával, Catherine Ogle esperessel dolgozta ki a How Good It Is című darab koncepcióját, a megvalósításból pedig a katedrális kórusa is kivette a részét. A szöveget egyébként a 13. zsoltár inspirálta, Iommi pedig akusztikus gitáron játszik benne. „Nagyszerű érzés volt részt venni ebben a munkában, és tenni valamit a katedrálisért”, mondja Tony. „Amikor Catherine megemlítette a lehetőséget, egyből jó ötletnek tűnt – így is adhattam valamit a városomnak. Kicsit persze más, mint a Sabbath! Már korábban is dolgoztam nagyzenekarokkal különböző hangszeres betéteken, és szeretek ilyesmivel foglalkozni, hiszen teljesen más, mint a súlyosabb dolgok. Maga a zene pedig teljesen új, és roppant elégedett vagyok vele.”

Iomminál az orvosok nemrég ismét gyanús csomót találtak. A Black Sabbath legközelebbi koncertje január 17-én lesz Kölnben, utána pedig már csak brit és ír fellépések várnak rájuk. Jelenlegi állás szerint a zenekar február 2-án és 4-én adja utolsó koncertjeit, természetesen hazai pályán, a birminghami Genting Arenában. A zenekar júniusi budapesti fellépéséről itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 Horváth Attila 2017-01-06 10:19
Idézet - Biró Aurél:
Fantasztikus lett.

Igaz. Szívműtét előtt minden ember hívő - mondják -, Iommi pedig már érezte, milyen ha a halál a közelben jár. Gyönyörű zene.
Idézet
 
 
+7 #1 Biró Aurél 2017-01-06 07:59
Fantasztikus lett. Remélem a felvételt meg is lehet majd a vásárolni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.