Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bullet For My Valentine: jó volt a Temper Temper, de azért szögegyenest más jön...

Gőzerővel halad az új album munkálataival a Bullet For My Valentine. A walesi metalosok újfent megerősítették, hogy ismét súlyos témákat írnak, ám Matt Tuck énekes/gitáros szerint ez nem jelenti azt, hogy bármi gondjuk lenne a tavalyi, elég kemény fogadtatású Temper Temperrel.

„Eddig öt dalt írtunk meg, és mindegyik nagyon jól szól”, mondta Tuck az EMP Rock Invasionnek. „Nem is igazán tudom, hogyan jellemezhetném őket… Mindenképpen jóval agresszívebb, karcosabb. Egyértelműen visszakanyarodtunk a súlyosabb vonalhoz, amely a múltban is jellemzett bennünket. És ezt nem feltétlenül úgy értem, hogy üvöltős az ének, csak maga a zene agresszív.”

A tavaly év végén nyilvánosságra hozott Raising Hell című friss dal által már jelzett rekordgyorsaságú visszatáncolás ellenére Matt nem tagadja meg a tavalyi albumot. „Semmit sem változtatnék meg azon a lemezen, tényleg. Olyannak akartuk elkészíteni, amilyen lett, és pontosan ez a lényeg: olyan anyagot kell csinálnunk, amilyet mi akarunk, és nem mások elégedettségét kell szem előtt tartanunk. Ha a következő lemezt akármilyen okból nem fogadják jól, akkor sem csinálhatod a dolgaidat mások kedvéért. Magunkért kell zenélnünk, csak így maradhatunk hitelesek zenekarként. Az első naptól kezdve hűek voltunk ahhoz a szabályhoz, hogy a magunk útját járjuk, vagy egyáltalán nem is zenélünk. Nem hinném, hogy elfogadható lenne hagyni, hogy más elbassza a karrieredet… Ha mi basszuk el, akkor legalább nyugodtan tudsz aludni éjjel, ha érted, mire gondolok… Szóval abszolút elégedettek vagyunk a Temper Temperrel, és ma is nagy helyeken játszunk világszerte. Vagyis valamit biztosan jól csinálunk.”

Kérdés, hogy akkor miért kell ilyen gyorsan visszakanyarodni a múlthoz…

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 Flagellator1974 2014-02-18 08:00
Ha mondjuk a yob-bal hasonlítom össze, akkor ez nyávogó kiskacsák gyülekezete.
Idézet
 
 
+2 #6 -Krisz001- 2014-02-17 20:14
Ez az! Annak oka van, hogy (hála az Istennek) visszakanyarodn ak a régi irányba. Azon az albumon is van egy-két fogós dal, jó riffekkel/szólókkal, nem mondom, de kevés. Persze van, akinek tökéletes a TT, de az sajnos nem a rajongók többsége. Igaz az is, hogy változtatni kell ahhoz, hogy ne unjanak meg egy bandát, de akkor inkább maradtak volna a trashes vonalon. Mindenesetre nagyon várom az új korongjukat, mert egy jó banda a BFMV.
Idézet
 
 
+6 #5 BSND 2014-02-17 10:44
Ilyen kamu, szar szöveget! Legalább ismerné el, hogy jó nagy bukta volt,és most azért térnek vissza a régi vonalhoz.
Idézet
 
 
#4 Dead again 2014-02-16 22:06
Köcsögök
Idézet
 
 
+1 #3 the raven 2014-02-16 20:57
=maguknak=
Idézet
 
 
-2 #2 the raven 2014-02-16 20:56
Szerintem csak magatoknak zenéljenek otthon.A TT-ről még nekik is más volt a véleményük annak idején."...vagy egyáltalán nem is zenélünk."-ez egy jó gondolat...
Idézet
 
 
+2 #1 revdav11 2014-02-16 17:00
Kíváncsi leszek hogy fogja Matt torka bírni a "súlyosabb" dalokat, bár mondta, hogy nem feltétlenül üvöltős az ének.
Az se lenne túl jó, ha agresszív anyagot kapnánk nyávogó énektémákkal. Valamit kéne csinálni szerencsétlen srác torkával...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.