Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Boom Boom: bemutatta a tavaszi Stereo Crush lemez első dalát a Gotthard

Március 21-én jelenik meg a Gotthard új nagylemeze. A Stereo Crushról most bemutatták az első single-t.

1130gotthard

Csaknem öt évvel a legutóbbi #13 kiadása után jelenik meg a Gotthard új albuma, a Stereo Crush. A lemezt a Reigning Phoenix Music gondozza, és Charie Bauerfeind producerkedése mellett rögzítette a minden idők egyik legsikeresebb svájci könnyűzenei előadójának számító zenekar. A részleteket egyelőre nem tették közzé, de a Leoni fia születése által ihletett Boom Boom máris meghallgatható.

Leoni, Nic Maeder énekes, Freddy Scherer gitáros, Marc Lynn basszer és Flavio Mezzodi dobos májustól turnézik az anyaggal a Y&T vendégeskedése mellett. A 2025-ös év legkiemeltebb koncertjeit azonban Svájc másik ikonikus hard rock csapata, a Krokus társaságában adják majd: a két csapat együtt lép majd színpadra június 27-én, a baseli Summerstage fesztiválon, illetve december 19-én, Bernben és december 20-án, Dübendorfban is.

 

Hozzászólások 

 
#1 ma 2024-11-30 08:14
Egy beszélgetésben arról volt szó, hogy egy zenekarnak mikor kell abbahagyni. Szerintem akkor mindenképpen el kéne gondolkozni, ha csak annyi ötlet van, hogy a "my heat is going boom boom" -ra csináljuk szöveges klippet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.