Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Blythe-per: a frontember gyorshajtásai és utcai vizelései is előkerültek

A két felkért pszichiátriai szakértő véleménye némiképp ellentétben áll egymással Randy Blythe természetét illetően – javarészt ez a Lamb Of God énekes hétfői prágai tárgyalási napjának fő tanulsága. Randyt halált okozó testi sértéssel vádolják egy három évvel ezelőtti koncerten történtek miatt. Az ítélet akár már kedden megszülethet.

Március 4-én folytatódott Prágában a Lamb Of God frontember Randy Blythe tárgyalása. Tereza Soukupova, a bíróság által felkért pszichológiai szakértő szerint az elvégzett vizsgálatok során bebizonyosodott: Blythe nehezen kontrollálja az érzelmeit, bár az ezzel kapcsolatos problémák nem tekinthetők komolynak, és fel sem merül, hogy a frontember mentálisan beteg lenne. Ugyanakkor néha nem vállal elég felelősséget a saját tetteiért, és néha „áthágja a társadalmi normákat” is. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy fiatalabb korában Randyt megbüntették gyorshajtásért és nyilvános közterületi vizelésért. A védelem által felkért Alena Gayova kriminálpszichiáter szerint Randynél ugyanakkor nem mutatható ki semmiféle társadalmilag összeférhetetlen viselkedésminta: eredményei még a börtönben is teljesen normálisak voltak, pedig abban a közegben érthető lett volna az agresszív, antiszociális magatartás. A szakértő szerint a frontember nem tekinthető agresszívebbnek a normális mértéknél.

A hétfői tárgyalási fordulón egy szemtanút is kihallgattak, aki szerint a színpadról lelökött, majd sérüléseibe belehalt Daniel Nosek megpróbált felmászni a színpadra, Blythe azonban a vállainál fogva megragadta és visszanyomta a tömegbe. Nosek hátraesett, a közönség pedig kettévált, hogy ne rájuk zuhanjon.

Az ügyben akár már a keddi napon ítélet születhet. Ha bűnösnek találják, Randy akár tíz év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

 

Hozzászólások 

 
+7 #7 2013-03-05 13:09
Na de akkor mi történt az elmúlt két évben??? Keresték a Lamb Of God-ot??
Idézet
 
 
+1 #6 Draveczki-Ury Ádám 2013-03-05 13:07
Idézet - pé:
Engem továbbra is az foglalkoztat, hogy mi a véres lóharapásba halt bele a gyerek. Ugyan is tudtommal nem a helyszínen halt meg. Nem agyontaposták, nem szenvedett olyan mondjuk fejsérülést, hogy kaput, mert akkor nyilván leáll a koncert, aztán indul az ügy...

Eszméletlenül vitték el állítólag a mentők a helyszínről, már nem tért magához utána. Kóma, aztán halál.
Idézet
 
 
+3 #5 2013-03-05 13:02
Természetesen amíg nem ítélnek el valakit jogerősen, addig annak jár az ártatlanság vélelme a jelenlegi jogrendszerben.

Engem továbbra is az foglalkoztat, hogy mi a véres lóharapásba halt bele a gyerek. Ugyan is tudtommal nem a helyszínen halt meg. Nem agyontaposták, nem szenvedett olyan mondjuk fejsérülést, hogy kaput, mert akkor nyilván leáll a koncert, aztán indul az ügy...

Ezzel szemben a srác hazament, talán vacsizott is egyet stb. Aztán kómába esett. Koponyatörés? Belső sérülés? Agyvérzés? A kómába esés előtt semmi jele nem volt a sérülésének? Két évvel ezelőtt amikor meghalt akkor az orvosszakértők megállapították és leírták, hogy az a koncertes konkrét esés váltotta ki azt a folyamatot, aminek következett bekövetkezett a halál? És ha leírták, akkor vártak két évet, hogy kipattintsák az ügyet?

Engem sokkal jobban zavar, hogy ennyi cikk van róla folyamatosan, de a lényeges kérdésekre nincs válasz...
Idézet
 
 
-5 #4 Béla 2013-03-05 10:40
Ha nem lökdösne le embereket a színpadról nem lenne ez a helyzet, de most komolyan!
Ki bizonyítja, hogy nem így történt? Mi van, ha tényleg lelökte onnan a srácot?
Attól, hogy egy zenekar énekese, még cselekedhet helytelenül...
Idézet
 
 
+8 #3 Azki 2013-03-05 09:41
Amíg nem téged ítélnek el, persze hogy unalmas...
Idézet
 
 
+7 #2 bogar 2013-03-05 09:10
Idézet - Béla:
Unalmas már ez...

Szerintem Randy nem így van ezzel.
Idézet
 
 
-12 #1 Béla 2013-03-05 09:08
Unalmas már ez...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.