Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Biztos, hogy Tommy Clufetos dobol majd a Black Sabbathban a The End turnén

Nem mintha eddig kétségeink lettek volna felőle, de most bebizonyosodott: ismét Ozzy Osbourne szólócsapatának dobosa, Tommy Clufetos játszik majd a Black Sabbathban a The End turnén. Az amerikai kör már a jövő héten elstartol, a magyarországi koncert június 1-jén lesz.

Közzétett egy rövid teaser-teasert a The End turné próbáiról a Black Sabbath, amelyben Tommy Clufetos ül a dobok mögött, vagyis gyakorlatilag biztosnak tekinthető, amit eddig is sejteni lehetett: ugyanúgy Ozzy Osbourne ütőse kíséri majd el a zenekart a búcsúturnéra, mint ahogyan a 2013-as, világszerte több mint egymillió példányban elkelt, az amerikai, a brit és a német listákon egyaránt első helyezést elért 13 lemezhez kapcsolt élő fellépéseken is ő játszott. Tommy szerepeltetése tehát semmiképpen sem meglepő, hivatalos bejelentés azonban eddig nem történt a dologról, ezért tekinthető az első bizonyosságnak a videó.

A Black Sabbath Észak-Amerikában kezdi meg a koncertezést a jövő héten, az első fellépés január 20-án lesz Omahában. Ezután Ausztráliában folytatják a kört, a fesztiválszezonban pedig Európa következik, többek között egy headlineri fellépéssel a doningtoni Downloadon. Augusztusban és szeptemberben ismét Észak-Amerikában játszanak. A magyarországi koncert június 1-jén lesz a Papp László Budapest Sportarénában, és mivel a zenekar ritkás turnémenetrendet tett közzé viszonylag nagy lyukakkal a térképen (ami Tony Iommi egészségi állapota miatt tökéletesen érthető is), bizonyos, hogy a környező országokból is sokan zarándokolnak majd a kedvükért Budapestre. Aki esetleg több állomásra is elmenne, az hetekkel a magyar buli után, június 28-án a bécsi Stadthallében, illetve június 30-án a prágai O2 Arénában is megnézheti a bandát. A magyar koncert hivatalos, a hazai szervező Live Nation által létrehozott facebookos eventje itt található.

Az előzenekarról egyelőre nem tudni biztosat: az év első felében esedékes észak-amerikai fellépéseken a Rival Sons játszik majd előttük, Ausztráliában pedig a Five Finger Death Punch is ott lesz, de az európai bulikra hivatalosan még nem jelentették be a vendéget.

 

Hozzászólások 

 
+3 #5 Béla 2016-01-14 21:23
Bill Sabbath
Idézet
 
 
+1 #4 Dead again 2016-01-14 18:38
Szomorú, hogy nem együtt fejezik be. Az a kurva pénz.
Idézet
 
 
+4 #3 MATEo9 2016-01-14 08:21
Igen, a LiveNation írt már ezügyben és a Papp Lászlóban lesz megtartva.
Idézet
 
 
#2 faktor69 2016-01-14 08:00
Idézet - heyho:
Ez mennyire tekinthető hivatalosnak?
http://www.earache.com/sabbathrivals/

Eléggé tutinak néz ki.
Nekem az tűnt fel, hogy a Groupama Arena van megjelölve a helyszínnek, a jegyen és a jegyértékesítőn él meg a Papp László Sportaréna.
Tud erről valaki, valamit?
Idézet
 
 
-1 #1 heyho 2016-01-14 07:35
Ez mennyire tekinthető hivatalosnak?
http://www.earache.com/sabbathrivals/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.