Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Appice-t és Rexet sokkolta, mennyire nehéz beindítani egy új zenekart

0827kdhVinny Appice közvetetten beismerte: azért lépett le a Kill Devil Hillből, mert sem a debütáló lemez, sem a kettes számú Revolution Rise nem indult be úgy, mint abban Rex Brownnal reménykedtek.

„Nem zenei okokból távoztam”, mondta Vinny Mitch Lafonnak adott interjújában. „Én alapítottam a csapatot, Rex utána került a képbe: ismert figura, erős személyiség, és nagyszerű banda sült ki ebből az egészből. Semmiféle zenei probléma nem merült fel, sokkal inkább üzleti döntésről beszélünk: időpontok egyeztetése, az elképzelések arról, miként is kellene működtetni ezt az egészet, a belefektetett idő, és az összes többi. Nyilván nekem is rengeteg párhuzamos elfoglaltságom van, és nehéz közülük csak egynek szentelni mindent, amikor a többi is annyira jó. Szóval eljött az az idő, amikor azt kellett mondanunk egymásnak: figyeljetek, szerintem jobb, ha találtok valaki mást helyettem, és meglátjuk, mi lesz. A Kill Devil Hillt 2009 végén kezdtem el. Négy, majdnem öt évet szentelsz valaminek, és úgy állsz hozzá: hűha, mi kell ahhoz, hogy áttörjön ez az egész? Különösen, miután Rex is csatlakozott. És érted: az emberek ismerik Rexet, ismernek engem. Nem arról van szó, hogy pár új arc belefogott valamibe. Aztán mégis azon vettük észre magunkat, hogy hú, marha nehéz ezt az egészet felemelni a földről… Most már persze úgy látszik, jobban megy.”

Appice szerint szintén aktuális csapata, a legklasszikusabb DIO felállás hangszereseivel összehozott Last In Line jóval inkább felkeltette a koncertszervezők érdeklődését, mint a Kill Devil Hill. „Ha arról van szó, hogy mennyi koncertajánlatot kapunk, a Last In Line ezen a szinten jóval eladhatóbbnak tűnik. Ez a biznisz így működik: az emberek olyan zenét akarnak hallani, amit ismernek. Jelenleg a zeneipar teljesen megbolondult, Rexet is és engem is sokkolt ez az egész. Azt mondtuk: ember, ez már a harmadik turnénk, és még mindig azon küszködünk, hogy beindítsuk ezt a zenekart! Elindulsz turnézni, és nyilván jön pénz a merch-cuccokból, de azt egyből vissza kell forgatnod abba, hogy életben tartsd ezt az egészet. Nincs turnétámogatás, nincsenek hirdetések… Hol hirdetsz? Legfeljebb az interneten, hiszen a nyomtatott lapoknak leáldozott. És emiatt ma már a reklámköltségeket is nehéz összeszedni. Klipeket is lehet persze csinálni, de alapvetően úgy tűnik, szükséged van valakire, akit teljes állásban foglalkoztatsz, és ő aztán napi 16-24 órában nyomja az interneten a dolgaidat. Most úgy látszik, ez a recept…”

Appice dobolását legközelebb a WAMI projekt első lemezén lehet majd hallani, de még tavasszal stúdióban vonul a Last In Line-nal is. A Kill Devil Hill új dobosa Johnny Kelly (ex-Type O Negative, A Pale Horse Named Death) lett.

 

Hozzászólások 

 
+1 #17 Palinkas Vince 2014-03-20 16:31
Az a kérdés, hogy Vinnie megalapozta-e a jövőjét, feltételezem hogy igen, régi motoros és értelmes ember, nyilván van terve arra, ha már nem él meg a dobolásból vagy nem tud majd dobolni.

Az meg egy másik dolog, hogy KDH soundjának alapvető eleme volt a játéka és ezzel nem Kelly ellen beszélek.
Idézet
 
 
+2 #16 NOLA 2014-03-20 09:39
Hát igen..., tobb szemponttból is lehet erre a dologra nézni.
Persze, értheto, hogy Vinny tobb pénzt szeretne keresni a zenéléssel..., de azért elég kiábrándító, mikor rájon az ember, hogy csak azért hozták ossze ezt a bandát, hogy menjen a biznisz (persze, azért valahol lehetett ezt sejteni).
Vinny és Rex is teljesen más szinthez vannak szokva, csakhogy az már elmúlt, most egy teljesen más zenei világba csoppentek...és erre nem voltak felkészulve.
Szerintem hamarosan lelép Rex is, és akkor vége a sztorinak. Pedig nem rossz banda ez.....
Egyébként szerintem ez ugyanaz a szituáció, mint az Adrenaline Mob esetében. Portnoyék azt hitték, hogy majd az egész világ leborul elottuk..., de hát manapság ez már nem így mukodik....
De legalább Vinny és Portnoy nem kerteltek, kimondták az igazat, hogy mirol is van itt szó.... :-)
Idézet
 
 
+3 #15 Dreams After Death 2014-03-19 17:04
Szerintem erre térjünk majd vissza akkor, ha ti is 40 éve zenéltek. Majd akkor meglátjuk, ki az aki még mindig ugyanakkora elánnal gyártja a hálószobában az underground alatti csodákat.
Amivel semmi baj nincs, maxi respekt érte. Vinnie-nek meg azért maxi respekt mert egy csodálatos zenész rengeteg munkával a háta mögött.

Egyetértek! Maxi respekt mindenkinek, aki örömet okoz másoknak a munkájával! Legyen az "csodálatos zene" vagy "underground alatti" "szar"!
A többieknek pedig melegen ajánlom a "Hogyan fejezzünk ki véleményt udvariasan" és az "Érvelés alapja és szövegkohézió" c. köteteket.
Idézet
 
 
+4 #14 asdasd 2014-03-19 16:27
Idézet - Dreams After Death:
Idézet - bethod:
Idézet - T.G. Nagaarum:
Nincs pénz? Lehet dolgozni is, ahogy a legtöbb ember. Az mellett is lehet zenélni. Sokan csinálják...
2014-et írunk...

van 1 kis kulonbsge a te zenelesnek hivott szarod meg az o dolgai kozott bazdmeg


Valóban!
Az egyik most félbemarad, mert 5 év után sincs rá igény és nincs belőle pénz.
A másik folytatódik, mert van aki a "dupla műszakos minimálbért" a szenvedéléyre költi, amit zenének hívnak.

Az, hogy ki csinál jó zenét vagy éppen szart ,- szubjektív dolog. Sajnos egyre kevesebben tehetik meg, hogy főállású zenészek legyenek (szinte már alig valaki a mainstreem-ből). El lehet dönteni, hogy az ember nyafog miatta vagy inkább zenél.


Szerintem erre térjünk majd vissza akkor, ha ti is 40 éve zenéltek. Majd akkor meglátjuk, ki az aki még mindig ugyanakkora elánnal gyártja a hálószobában az underground alatti csodákat.
Amivel semmi baj nincs, maxi respekt érte. Vinnie-nek meg azért maxi respekt mert egy csodálatos zenész rengeteg munkával a háta mögött.
Idézet
 
 
+2 #13 slow motion 2014-03-19 16:23
Idézet - Dreams After Death:
Idézet - bethod:
Idézet - T.G. Nagaarum:
Nincs pénz? Lehet dolgozni is, ahogy a legtöbb ember. Az mellett is lehet zenélni. Sokan csinálják...
2014-et írunk...

van 1 kis kulonbsge a te zenelesnek hivott szarod meg az o dolgai kozott bazdmeg


Valóban!
Az egyik most félbemarad, mert 5 év után sincs rá igény és nincs belőle pénz.
A másik folytatódik, mert van aki a "dupla műszakos minimálbért" a szenvedéléyre költi, amit zenének hívnak.

Az, hogy ki csinál jó zenét vagy éppen szart ,- szubjektív dolog. Sajnos egyre kevesebben tehetik meg, hogy főállású zenészek legyenek (szinte már alig valaki a mainstreem-ből). El lehet dönteni, hogy az ember nyafog miatta vagy inkább zenél.


Mióta kell ahhoz főállású zenésznek lenni, hogy valaki jó zenét csináljon???
Idézet
 
 
#12 Dreams After Death 2014-03-19 16:00
Idézet - bethod:
Idézet - T.G. Nagaarum:
Nincs pénz? Lehet dolgozni is, ahogy a legtöbb ember. Az mellett is lehet zenélni. Sokan csinálják...
2014-et írunk...

van 1 kis kulonbsge a te zenelesnek hivott szarod meg az o dolgai kozott bazdmeg


Valóban!
Az egyik most félbemarad, mert 5 év után sincs rá igény és nincs belőle pénz.
A másik folytatódik, mert van aki a "dupla műszakos minimálbért" a szenvedéléyre költi, amit zenének hívnak.

Az, hogy ki csinál jó zenét vagy éppen szart ,- szubjektív dolog. Sajnos egyre kevesebben tehetik meg, hogy főállású zenészek legyenek (szinte már alig valaki a mainstreem-ből). El lehet dönteni, hogy az ember nyafog miatta vagy inkább zenél.
Idézet
 
 
+1 #11 bethod 2014-03-19 15:13
Idézet - T.G. Nagaarum:
Nincs pénz? Lehet dolgozni is, ahogy a legtöbb ember. Az mellett is lehet zenélni. Sokan csinálják...
2014-et írunk...

van 1 kis kulonbsge a te zenelesnek hivott szarod meg az o dolgai kozott bazdmeg
Idézet
 
 
+4 #10 asdasd 2014-03-19 15:08
Idézet - T.G. Nagaarum:
"...Négy, majdnem öt évet szentelsz valaminek, és úgy állsz hozzá: hűha, mi kell ahhoz, hogy áttörjön ez az egész?..."
Ha az a cél, hogy áttörjön, akkor szerintem hagyj fel a zenéléssel Vinnie!
Nincs pénz? Lehet dolgozni is, ahogy a legtöbb ember. Az mellett is lehet zenélni. Sokan csinálják...
2014-et írunk...


Neki a zenélés a munkája, ez a foglalkozása. Ezt sokak szerint szégyellni kellene és az a menő, ha minél szarabb munkád van, minimum két műszakban, természetesen mininálbérért és akkor otthon a szakadt albérletben boldog mosollyal lehet zenélni. Minden más megvetendő.
Idézet
 
 
+3 #9 grand magus 2014-03-19 14:41
Idézet - TelekiPál:
Egyre inkább érik az a Pantera reunion. Vinnie Paul Hellyeah zenekaránál sincs minden a legnagyobb rendben (lásd http://www.shockmagazin.hu/hirek/ket-tagjat-is-kirugta-a-hellyeah) és a jelek szerint Rex is többre tartotta a képességét / varázsát, mint ami a valóság ... szegény Dimbag már nem fog ágálni ellene, Anselmo nyitott lenne a dologra. Ha a szándék hibádzik, akkor majd találnak egy mindenen felül álló közös nyelvet: a pénzt. Mert úgyis erről szól ez az egész.

Na ne Ez Fáj! Pantera Reunion Dime nélkül,inkább hakni .kotyavetye.Ott vannak a Pantera lemezek,aki nem látta élőben az elbaszta.
Idézet
 
 
+4 #8 Draveczki-Ury Ádám 2014-03-19 14:28
Idézet - kopaszkutya:
Sziasztok,

ezeket a cikkeket ki fordítja amúgy?

"nekem is sok minden van a tányéromon" - have a lot/enough on your plate

Ezt kicsit szebben meg lehetett volna fogalmazni magyarul.

Pl. sok a dolgom/tennivalóm, elfoglalt vagyok stb stb.

http://idioms.thefreedictionary.com/have+a+lot+on+plate

De amúgy csak így tovább, és kösz a sok munkát amit beletesztek!

Üdv!

Igen, tény, hogy ez kicsit béna lett így. :D
Idézet
 
 
+2 #7 kopaszkutya 2014-03-19 14:22
Sziasztok,

ezeket a cikkeket ki fordítja amúgy?

"nekem is sok minden van a tányéromon" - have a lot/enough on your plate

Ezt kicsit szebben meg lehetett volna fogalmazni magyarul.

Pl. sok a dolgom/tennivalóm, elfoglalt vagyok stb stb.

http://idioms.thefreedictionary.com/have+a+lot+on+plate

De amúgy csak így tovább, és kösz a sok munkát amit beletesztek!

Üdv!
Idézet
 
 
+2 #6 T.G. Nagaarum 2014-03-19 14:17
"...Négy, majdnem öt évet szentelsz valaminek, és úgy állsz hozzá: hűha, mi kell ahhoz, hogy áttörjön ez az egész?..."
Ha az a cél, hogy áttörjön, akkor szerintem hagyj fel a zenéléssel Vinnie!
Nincs pénz? Lehet dolgozni is, ahogy a legtöbb ember. Az mellett is lehet zenélni. Sokan csinálják...
2014-et írunk...
Idézet
 
 
+2 #5 The_Sentinel 2014-03-19 12:23
Pedig nem rossz ez a banda, én mindkét lemezüket nagyon szeretem. Kíváncsi leszek, Appice jellegzetes játéka és soundja nélkül mi marad a varázsból.
Idézet
 
 
+3 #4 Codename333 2014-03-19 12:12
Hát a mai világban, amikor annyi banda van mint égen a csillag ezen nem lepődnék meg. Hisz már mindenki ilyen oylan side-projectekbe vág bele és már az emberek sem tudják h mit hallgassanak..,..ezért szűnik meg egy rakás zenekar még ha az nagy nevekkel is van teli....de egyetértek bogarral....jó és kiemelkedő zenét kell írni és akkor van esély.
Idézet
 
 
+4 #3 TelekiPál 2014-03-19 11:50
Egyre inkább érik az a Pantera reunion. Vinnie Paul Hellyeah zenekaránál sincs minden a legnagyobb rendben (lásd http://www.shockmagazin.hu/hirek/ket-tagjat-is-kirugta-a-hellyeah) és a jelek szerint Rex is többre tartotta a képességét / varázsát, mint ami a valóság ... szegény Dimbag már nem fog ágálni ellene, Anselmo nyitott lenne a dologra. Ha a szándék hibádzik, akkor majd találnak egy mindenen felül álló közös nyelvet: a pénzt. Mert úgyis erről szól ez az egész.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.