Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Aerosmith: vissza a '70-es évekbe?

A '70-es évek Aerosmith lemezeit idézi Joe Perry gitáros szerint a bostoni hard rockerek készülő új albuma, és Steven Tyler énekes is úgy véli: valami komoly készülődik a zenekar műhelyében. A megjelenés dátuma egyelőre még kérdéses, de a csapat már az utolsó simításokat végzi a dalokon.

„Van az anyagnak egy olyan érzete, ami egyértelműen a korai dolgokra üt", magyarázta Joe Perry a QMI Agencynek. „Megpróbáltuk visszahozni azt a világot. Az emberek mindig olyasmit kérnek tőlünk, ami úgy szól, mint a régi dalaink, de a Mama Kint vagy a Same Old Song And Dance-et nyilván nem lehet újraírni. Minden, amit tehetsz, hogy megpróbálod onnan elkezdni a melót, ahol annak idején ezeknél a lemezeknél is elkezdted. Így aztán Jack Douglas producerrel vonultunk stúdióba, és mindannyian belefolytunk a dalszerzésbe. Van egy-két nóta, amit a teljes csapat segített összerakni, Tom Hamilton is írt, és Brad Whitfordnak is van egy nótája. Ebből a szempontból nézve ez az album sokkal inkább olyan, mint egy régi Aerosmith lemez. Mind ott voltunk egy helyiségben, amikor összeraktuk és felvettük a dalokat."

Perry szavai szerint a banda már az utolsó simításokat végzi a dalokon, és éppen a tempókat véglegesítik, illetve Steven Tylernek akadnak még bizonyos szövegírási kötelezettségei. Az American Idol tehetségkutató új évadjában zsűriző énekes korábban azt mondta a lemezről, hogy óriási lesz. „Amit eddig meghallgattam, az egyszerűen kiütött! Tudom, milyen egy jó nóta, tudom, mit fognak játszani a rádiókban, és ugyan nem akarom elbizakodottan azt mondani, hogy slágereink vannak, de határozottan azt gondolom: valamink van. És csak ez számít."

A készülő album az Aerosmith tizennegyedik stúdiólemeze lesz, Jack Douglas producer pedig a banda történelmének fontos szereplője volt a '70-es években: Steven Tylerék legnagyobb hatású korai albumai, a Get Your Wings, a Toys In The Attic, a Rocks és a Draw The Line mind vele készültek. Saját dalokon Douglas utoljára az 1982-es Rock In A Hard Place-en dolgozott együtt az Aerosmith-szel, de ekkoriban Perry és a másik gitáros, Brad Whitford éppen máshol kereste a boldogulást, így az anyag a mai napig az egyik legvitatottabb munkájuknak számít. Az Aerosmith a 2004-es blues feldolgozáslemezen, a Honkin' On Bobón már újra közösen melózott Douglasszel, és most úgy döntöttek, ismét rá van szükségük. Utóbbit leszámítva a csapat utoljára 2001-ben adott ki friss anyagot, de a Just Push Play modern rádiórockosra belőtt stílusát a rajongótábor jelentős része és a kritika is fanyalogva fogadta. Ettől még persze simán több mint 3 millió példányt adtak el belőle...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.