Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Aerosmith: tényleg majdnem Hagar lett az énekes

Az Aerosmith táborából is megerősítették azt a híresztelést, amely szerint a csapat 2010 környékén, amikor problémák támadtak Steven Tyler énekessel, megkereste Sammy Hagart, hogy csatlakozzon hozzájuk. A dologból aztán végül persze nem lett semmi.

Habár novemberben tizenegy év után végre új Aerosmith stúdióalbum jelenik meg Music From Another Dimension címmel, másfél-két évvel ezelőtt még korántsem tűnt biztosnak, hogy a bostoni rockerek rendbe tudják szedni magukat. 2010 környékén Steven Tyler énekes túlságosan is rákapott bizonyos gyógyszerekre, és a színpadon is megsérült, ami miatt a csapatnak le kellett mondania egy meghirdetett amerikai turnét, a lemezkészítést pedig el kellett halasztaniuk. A zenekarban ekkoriban komolyan haragudtak Tylerre, és a többiek fontolóra vették egy másik frontember csatasorba állításának lehetőségét is. „Beszélnünk kellett arról a lehetőségről, hogy behozzunk-e valaki mást, természetesen egy másik név alatt", magyarázta Brad Whitford gitáros a VH1 That Metal Show műsorában. „Beszéltünk Sammyvel is, akit nagyon felvillanyozott a lehetőség. Én is szeretem Sammyt. Úgy álltunk az egészhez, hogy tök jó lenne. De aztán a végén minden elkezdett visszatérni a rendes kerékvágásba..."

A tapogatózás tényét egyébként korábban maga Hagar (a képen Tyler oldalán) is elismerte. „Hívtak az Aerosmithbe, de nemet mondtam", nyilatkozta a Chickenfoot jelenlegi frontembere. „Bizonyos bandák bizonyos frontembereit sokkal bonyolultabb lenne helyettesíteni, mint másokat. Steven Tyler és az a banda negyven éve együtt van, és ilyenbe egyszerűen nem másznál bele szívesen. Évekkel ezelőtt volt rá példa, hogy Joe Perry helyén más gitározott, de a mikrofonnál mindig is Steven állt."

Az Aerosmith idén huszonöt éve megjelent klasszikus Permanent Vacation lemezéről itt írtunk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.