Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A System Of A Down háromnegyede jobban pörgetné a bandát

A System Of A Down augusztus első felében rövid keleti parti turnét bonyolít le Amerikában a Deftones társaságában, de továbbra sincs szó új albumról vagy komolyabb aktivitásról. Shavo Odadjian basszer egy friss interjúban elárulta: ha rajta múlna, biztosan többet mozogna a zenekar.

„Nem igazán reunionről volt szó", magyarázta Shavo a Boulevard Brutalnak. „Szünetre vonultunk, és lehet, hogy jobb lett volna, ha nem is mondunk semmit erről. Egy rakás olyan zenekar létezik, akik nem jelentetnek meg évente albumot, hanem három, négy vagy öt évet is kihagynak két anyag között, csak éppen nem emelik ki, hogy szünetet tartanak, és ezért senkinek nem is tűnik fel: a közönség várja az új lemezt, és kész. Mi mondtuk, így sokan feloszlásnak vették a dolgot, pedig ilyesmiről szó sem volt. Éppen ezért roppantul fáraszt, amikor valaki arról beszél, hogy ismét összejöttünk, mert mindig is együtt voltunk. Csak éppen most nem készítünk lemezt – ennyi. Ez még nem jelenti azt, hogy feloszlottunk. Mint ahogy az sem, hogy más emberekkel készítettünk más albumokat. 1993 óta együtt vagyunk zenekarként, és nem hinném, hogy valaha is feloszlanánk. Akármi is történik, mindig együtt maradunk. Simán megtehetjük, hogy öt évig nem csinálunk semmit a zenekarral, aztán visszatérünk koncertezni, és talán lemezt készíteni – vagy talán nem. De lehet, hogy tíz lemezt készítünk még. Meg az is, hogy öt évig turnézni fogunk. Fogalmam sincs. Az a lényeg, hogy jóbarátok vagyunk egy zenekarban, és felnőttünk arra a szintre, ahol azt akarjuk csinálni, amihez csak kedvünk támad. De feloszlani sosem fogunk."

Shavo hozzátette: ő maga mindenképpen többet turnézna, és egy tag kivételével a többiek is így vannak ezzel. „Igazság szerint hárman közülünk többet akarunk turnézni, több dolgot akarunk csinálni. De Serjnek elég sok minden van a tányérján jelenleg, ami meg tök jó."

Ugyan a basszer nem beszélt a következő System Of A Down lemez lehetséges megjelenési dátumáról, annyi valószínűnek tűnik, hogy a lemez ismét Rick Rubin producerrel készül majd el. „Csak az beszél szarságokat Rickről, akinek olyan ember kell a stúdióban, aki megmondja neki, mit csináljon. Ha egy zenekar jó és kész az anyaguk, a producernek csak a lehető legtöbbet kell kihozni belőlük, vagy pár dolgot más szögből kell láttatnia. De nem kell megírnia a zenekar dalait. Rick Rubinnak jó fülei vannak, vagyis ha meghall egy részt, annyit mond: ezt duplázzátok meg. És ez egy igazi producer dolga: hallgatja a zenét, és jobbá teszi. Nem ír zenét a csapatnak, és nem mondja meg nekik, mit kellene csinálniuk. Rick Rubin sosem mondta meg nekünk, mit csináljunk – sokan éppen ezért nem szeretik, mert azt gondolják, egy producernek ez lenne a dolga. Szerintem pont azért jó producer, mert nem szól bele abba, mit csinálsz. Hall dolgokat, amiket átbeszélünk, javaslatokat tesz, amiket kipróbálunk. Ha működik, remek, ha nem, nem erőltetjük. Ennyi. Minden lemezünket vele készítettük, része az egész System Of A Down felvételi kalandnak. Mindig ott volt velünk, nem is hinném, hogy igazán kényelmesen tudnánk dolgozni nélküle."

 

Hozzászólások 

 
+5 #1 matheusthemaggot 2012-07-30 14:03
Hát most már tényleg ideje lenne felpörgetni a dolgot.. Kell ez az új lemez mint egy falat kenyér!
Azt mondjuk gondoltam, hogy megint Serj a hunyó.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.