Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Sweden Rockon alakul újjá a Talisman

1221marceljacob2009-ben öngyilkosságot elkövetett egykori basszer/főnöke, Marcel Jacob emlékére ismét színpadra áll június 6-án a svéd Talisman. A Sweden Rock Fesztiválon esedékes, egyelőre exkluzívnak ígért fellépésen különleges vendégek is fellépnek majd.

Régóta várják a melodikus metal hívek, hogy legalább egyetlen tribute koncert erejéig ismét aktivizálja magát a Talisman, akiknél Marcel Jacob 2009-es öngyilkossága vetett véget véglegesen a zenekari sztorinak, noha hivatalosan már két évvel korábban feloszlottak. Mindez most végre megvalósul, méghozzá június 6-én, a Sweden Rockon, ahol természetesen ott lesz a színpadon a klasszikus felállásból Jeff Scott Soto énekes és Jamie Borger dobos, gitárosként pedig az utóbbi éveket a Hammerfallban töltő Pontus Norgren domborít majd. Ő annak idején csak az 1998-as Truth lemez periódusában zenélt a csapatban, de a Talisman utolsó, 2006-os 7 albumának hangmérnökeként is dolgozott, illetve egy dal erejéig utóbbiban is vendégszerepelt. Fredrik Åkesson, a csapat úgymond „igazi" gitárosa sajnos az Opeth beosztása miatt nem tudta vállalni a fellépést, Jacob helyén pedig az Evergreyből és a Therionból ismert Johan Niemann áll majd. A koncerten további vendégek felbukkanása is várható, különös tekintettel a csapatban megfordult muzsikusokra.

Egyelőre nem tudni, lesz-e folytatása is a fellépésnek, az apropó azonban adott: Marcel Jacob 2014. január 30-án lenne ötven éves, és jövő július 9-én lesz halálának ötödik évfordulója is.

 

Hozzászólások 

 
#1 frontiers 2013-12-21 08:40
Remélem, legalább valami képanyag készül a koncertről, ha már mi magyar halandók nem kapunk belőlük.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.