Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A refrénben a kezemmel sima négynegyedet ütök, a lábam és a gitárok meg ötnyolcadban nyomják”

Május 18-án jelenik meg az Alkaloid új albuma. Az extrém, progresszív metalban utazó csapattól már három dalt is meg lehet hallgatni.

0424alkaloid

Hamarosan friss albummal jelentkezik a holland-német brutálprogger Alkaloid. A Liquid Anatomy lemez május derekán kerül a boltokba a Season Of Mistnél, és három évvel követi a zenekar bemutatkozó nagylemezét. „Mind a nyolc dal drasztikusan különbözik a többitől mind stilisztikai, mind dinamikai szempontból, szélesebb a skála, mint azelőtt", mondja Hannes Grossmann dobos. „Közben viszont egységes lemezt készítettünk, ahol minden dal megáll önmagában is, és közben a teljes ábrához is sokat ad hozzá. Miközben például az Azagthoth dal igen fogós, ezzel együtt nagyon alkaloid_ckomplex is mindenféle poliritmikus ütemmel: miközben a refrénben a kezemmel sima négynegyedet ütök, a lábam és a gitárok ötnyolcadban nyomják végig az egész nótát. Ez a fajta zenei komplexitás persze nem fogja meglepni azokat, akik hallották az előző lemezünket. Mindazonáltal a dalszerzés során nem a komplexitásra meg a technikás megoldásokra koncentráltunk, mert sokkal fontosabb időtlen, egyedi számokat írni, amelyeket semmiféle zenei határ nem köt."

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Kernel Panic
02. As Decreed by Laws Unwritten
03. Azagthoth
04. Liquid Anatomy
05. In Turmoil's Swirling Reaches
06. Interstellar Boredom
07. Chaos Theory and Practice
08. Rise of the Cephalopods

Három dalt már meg is lehet hallgatni.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#9 faktor69 2018-04-26 09:22
Most hallgatom a debütalbumukat másodszor, izgalmas, érdekes, progos, technikás death metal. Érdemes vele próbálkozni.

https://alkaloid-band.bandcamp.com/releases
Idézet
 
 
+1 #8 III. Rambó János 2018-04-25 23:54
Hát ha erről a zenéről bárkinek a Meshuggah jut eszébe, az vagy nem ismeri a Meshuggát, vagy nem is hallgatta meg ezt a három dalt.
Tök érdekes, kreatív zene, egyáltalán nem csak matek, számomra nagyon kellemes meglepetés.
Idézet
 
 
#7 JR 2018-04-25 22:10
Ezt a ritmusképletet már 10 éve is már 10 éve nyomta a Mesü.
Akkor nekik még jól állt, százhuszadszorr a már uncsi.
Idézet
 
 
+4 #6 nsz 2018-04-25 19:07
A négynegyedek még négynegyedebbek , az ötnyolcadok még ötnyolcadabbak. Amúgy fasza kis zene. 4/4+5/8=13/8
Idézet
 
 
+1 #5 nihil41 2018-04-25 13:04
Végre valami egyediséget is felmutatni tudó zenekar. Jó lesz ez.
Idézet
 
 
+1 #4 RobertThorn 2018-04-25 06:33
Így a három dalt meghallgatván, előzőleg sokkal rosszabbra számítottam. Azt gondoltam, hogy na, ez is majd egy lesz a sok arctalan blegh-shoegaze-djent csoda közül, de szerencsére nem csak szélső húrokat használják a f.sztuggyahányhúr os gitárokon, vannak egész jó témáik is.

Ettől függetlenül még bőven tömény és sok, amit produkálnak. A cikkcímben kiemelt 'figyelemfelkelt ő' promódumáról ('kezemmel 4/4, lábammal (x=/=2 hatványai)/8') nem is beszélve. Könyörgöm, csak a Mesuga' idestova húsz éve pontosan ugyanezen recept alapján írja a lemezeit..
Idézet
 
 
+2 #3 bjorn 2018-04-24 16:28
Idézet - Jánosi Péter:
Arcoskodnak itten ezek a matekfaktosok!

A legkisebb kozos tobbszoros az altalanos iskolas anyag :D
Idézet
 
 
+1 #2 bogar 2018-04-24 15:32
Idézet - Jánosi Péter:
Arcoskodnak itten ezek a matekfaktosok!


Nekem is valami hasonló jutott eszembe.
Tudom, hogy ez nem egyszer hallgatós zene, de inkább tűnik sportteljesítmé nynek, mint zeneműnek ez az anyag.
Idézet
 
 
+4 #1 Jánosi Péter 2018-04-24 14:49
Arcoskodnak itten ezek a matekfaktosok!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.