Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A partnerünk három hónap után kifarolt a turnéból, hiába mondtuk, hogy mi folytatni szeretnénk”

Matt Heafy szerint semmiféle dráma nem húzódott meg a Trivium és a Bullet For My Valentine közös turnéjának félbeszakítása mögött: mint egy friss interjúban elmondta, a britek egyszerűen nem akarták folytatni a körutat.

0808trivium

Közös turnén állított emléket az év elején a Bullet For My Valentine és a Trivium a The Poison és az Ascendancy albumoknak. Az idén egyaránt húsz-húsz éve megjelent két lemez kora meghatározó albumai közé tartozott és számtalan fiatal rajongót hozott a súlyosabb zenéknek. Nagy meglepetésre a körút az előzetes beharangozásokkal szemben félbeszakadt, méghozzá kurta-furcsa üzengetésekkel, majd ezek tompításával.

trivium_c„Mindenki azt kérdezgeti: nem arról volt szó, hogy világ körüli turné lesz? Azt mondtátok, januártól decemberig tart majd a dolog, és bejárjátok az egész világot – mondta a Fox40-nak a témáról most, néhány hónap eltelte után Matt Heafy, aki egyszer sem ejtette ki a kérdést firtató válaszában a Bullet For My Valentine nevét. – Nos, de, ezt mondtuk. Átrepültünk az Egyesült Királyságba, tartottunk egy sajtótájékoztatót, és januártól decemberig tartó, világ körüli turnét ígértünk. De tudod, hogy szól a régi mondás: kettőn áll a vásár… És a partnerünk három hónap után kifarolt a turnéból, hiába mondtuk, hogy mi folytatni szeretnénk. Utána persze mindenki arról faggatott, mi volt a dráma a háttérben, de igazából ennyiről volt szó: mi koncertezni akartunk, valaki más meg nem.”

A Roadrunner gondozásában, október 31-én megjelenő Struck Dead EP-re az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Bury Me With My Screams
02. Struck Dead (Pain Is Easier To Remember)
03. Six Walls Surround Me

A Bury Me With My Screams máris meghallgatható, de Matték eközben már nagyban írják a következő album anyagát is. Ha nem is velük közösen, de a Bullet For My Valentine sem tölti tétlenül az évet: a zenekar ott volt nyáron a Rockmaratonon, és szintén új lemezen dolgoznak.

 

Hozzászólások 

 
#2 debali 2025-09-30 06:04
Egyrészt sajnálom a dolgot, mert itthon vagy akár a környéken megnéztem volna ezt a párosítást.. de higy lehet egy egész éves KÖZÖS turnét ígérni, amikor azt már viszonylag hamar lehetett tudni,h a Bullet-nek lesznek európai fesztiválfellép ései, pl. ugye a Rockmaaton is, de a Trivium neve nem nagyon került elő errefelé?
Idézet
 
 
#1 Gergő 2025-09-30 04:56
Ezek szerint a bulleték ugyanolyan tinglitangli semmirevaló emberek mint a zenejük.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.