Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A német Monsters Of Rockon lehet Ritchie Blackmore egyik 2016-os rockkoncertje

0406blackmoreMint azt már bizonyára mindenki tudja, Ritchie Blackmore jövőre négy speciális koncert erejéig végre ismét visszatér a rockzenéhez. Ugyan a részleteket még mindig nem tudni, az egyik fellépés dátuma most úgy fest, kiderült.

Az SWP információi szerint már biztos, hogy június 18-án, a németországi Bietigheim-Bissingenben megrendezendő Monsters Of Rock fesztiválon lesz Ritchie Blackmore egyik speciális, kiemelt koncertje, amelyen a legendás gitáros csaknem két évtized szünet után ismét feltekeri az erősítőket, és Deep Purple-, illetve Rainbow-klasszikusokat játszik majd. „Már 70 éves vagyok, szóval úgy éreztem, jó lenne pár napig ismét rock’n’rollt játszani”, mondta a Billboardnak Blackmore a fellépésekről néhány héttel ezelőtt. „Négy vagy öt koncertünk lesz, leginkább olyan helyeken, mint Anglia, Németország és Svédország, ahol csak a régi dalokat játsszuk majd: Purple-t meg Rainbow-t. A rajongók kedvéért, illetve nosztalgiából vágok bele ebbe az egészbe, és rátaláltam egy roppant kiemelkedő új énekesre, aki egészen olyan, mintha Dio egyesülne benne Freddie Mercuryval. Szóval bemutatok egy új énekest is a közönségnek, és biztos vagyok benne, hogy a hangja miatt hamarosan nagyon híres lesz.”

Ritchie egyelőre nem volt hajlandó elárulni, ki játszik majd vele a koncerteken, mivel a tárgyalások még most is folyamatban vannak, azt azonban máris egyértelművé tette, hogy a zenekarban egyetlen régi Deep Purple- vagy Rainbow-tag sem kap helyet. A bulikat videóra is rögzítik, vagyis előbb-utóbb DVD is készülhet majd. A fentebb említett brit, német és svéd bulik mellett a gitáros korábban egy francia fellépésről is beszélt, vagyis aligha járunk túl messze a valóságtól, ha a jövő évi Hellfestet és Sweden Rockot valószínűsítjük két lehetséges helyszínnek…

 

Hozzászólások 

 
#3 Purpendicular 2015-10-19 17:48
Blabbermouth:

"The SWP.de article that was used as the basis for this story has been taken down and no further information can be found online about a festival called Monsters Of Rock taking place in Bietigheim-Bissingen, Germany."
Idézet
 
 
+3 #2 Venomádi 2015-10-19 10:02
Idézet - Tulus:
Kíváncsi leszek arra az énekesre.

Mondjuk az eléggé "érdekes", ha tényleg ilyen jó énekes, akkor miért nem hallottunk eddig róla.


Honnan tudod, hogy nem hallottál még róla?
Idézet
 
 
-1 #1 Tulus 2015-10-18 18:16
Kíváncsi leszek arra az énekesre.

Mondjuk az eléggé "érdekes", ha tényleg ilyen jó énekes, akkor miért nem hallottunk eddig róla.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.