Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

„A médiában sokat szereplő zenekarba” távozik Budai Béla a Moby Dickből

Újabb doboscserére kényszerült a Moby Dick. Budai Béla egy más vizeken evező csapatba távozik, utódja Király Zoltán lett.

1205mobydick

„Sajnos hírünk van, olyan ami váratlanul érte a zenekart, mint derült égből a villámcsapás", tette közzé a Moby Dick. „Budai Béla felkérést kapott egy sokat koncertező, a médiában sokat szereplő zenekartól a dobosi poszt betöltésére. Mivel mindkét zenekarban egyszerre nem tudja ellátni a feladatát, távozik a Moby Dick zenekarból. Nehéz szívvel, de kénytelenek vagyunk a döntését elfogadni. A barátság megmarad, köszönjük az eddigi munkáját és sikereket kívánunk neki a továbbiakban is! A tervek szerint az új album munkálatait még Béla fejezi be, de a következő koncerten már Király Zoltán ül a dobok mögé. Zolit nemigen kell bemutatni, hiszen rock és metal körökben mindenki ismeri, hosszú éveken át az Akela oszlopos tagja volt. Egy alkalommal már a Moby Dick soraiban is bemutatkozott, egy soproni koncerten volt beugró, amikor Béla külföldön tartózkodott. A stafétabot, azaz a dobverők jó kezekbe kerülnek, hiszen Király Zoli egy kiváló és harcedzett dobos. Fogadjátok szeretettel!"

Hivatalos információk egyelőre nincsenek azt illetően, hová távozik Béla, de ezzel kapcsolatos pletykákkal a neten is találkozhatott mindenki, és a Shock! is úgy tudja: az ország egyik legnépszerűbb popformációját erősíti majd a jövőben a koncerteken, akik többek között például arra kérik aput, hogy vegye meg nekik a várost. De mint hangsúlyoztuk, hivatalos bejelentés egyelőre nincs.

 

Hozzászólások 

 
#28 Asidotus 2018-12-06 20:42
Idézet - Gál József kutyája:
... Meg kellene érteni, hogy a zene az zene és a metál egyáltalán nem a teteje mindennek (sőt), csak egy stílus a sok között.

Ilyet soha nem írunk le. Szégyelld magad!
Megérdemelnéd, hogy egy afrikai házban kelljen a sarokba állnod
Idézet
 
 
#27 Gál József kutyája 2018-12-06 16:58
Idézet - Kecskefasirt:
Idézet - deniro2:
Egyetértek azzal, hogy semmi gond nincs a váltással. Viszont ezeket a "nagyobb kihívás dobosként - kinyílik számára a világ zeneileg - level up - xp, stb" őrületeket hagyjátok már légyszi...:) Szegény Béla valószínűleg 8 kávéval tolja majd a koncerteket, nehogy belealudjon ebbe a fergetegesen összetett, innovatív zenébe...

Szegény Béla maga döntött így, tehát vállalja emelt fővel! Sok sikert neki! :D


Hát igen, a Metálrendőrség bevonta a metáligazolvány át, most aztán magára vessen szegény Béla.
Idézet
 
 
#26 Kecskefasirt 2018-12-06 15:58
Idézet - deniro2:
Egyetértek azzal, hogy semmi gond nincs a váltással. Viszont ezeket a "nagyobb kihívás dobosként - kinyílik számára a világ zeneileg - level up - xp, stb" őrületeket hagyjátok már légyszi...:) Szegény Béla valószínűleg 8 kávéval tolja majd a koncerteket, nehogy belealudjon ebbe a fergetegesen összetett, innovatív zenébe...

Szegény Béla maga döntött így, tehát vállalja emelt fővel! Sok sikert neki! :D
Idézet
 
 
#25 deniro2 2018-12-06 12:25
Egyetértek azzal, hogy semmi gond nincs a váltással. Viszont ezeket a "nagyobb kihívás dobosként - kinyílik számára a világ zeneileg - level up - xp, stb" őrületeket hagyjátok már légyszi...:) Szegény Béla valószínűleg 8 kávéval tolja majd a koncerteket, nehogy belealudjon ebbe a fergetegesen összetett, innovatív zenébe...
Idézet
 
 
#24 Takács Attila 2018-12-06 12:09
Idézet - Gál József kutyája:
Idézet - Kecskefasirt:
Idézet - Durvacell nyuszi:
Nos, utánanéztem. Hát a videoklipjeiket hagyjuk inkább... :P De amit az esetükben sem értek: élőben hangszerekkel állnak ki, és akusztikusan nyomják (https://www.youtube.com/watch?v=7radh4v-Des), lemezen viszont valami gagyi elektronikus prüntyögés szól. Miért nem lehet lemezen is hangszeres zenét kiadni? Fura egy trend...

Majd Béla választ fog adni ezekre a kérdésekre.


Már miért adna akármilyen választ a 132. kommenthuszár felkérdezésére?

Az ellenséghez át álló katonát is megkérdezik a hadbiróság előtt hogy miért árulta el a hazáját.Annak is válaszolnia kell. Béla tartozik ennyivel nekünk Rockereknek hogy miért szart az asztalunkra.
Idézet
 
 
#23 Gál József kutyája 2018-12-06 11:59
Idézet - Kecskefasirt:
Idézet - Durvacell nyuszi:
Nos, utánanéztem. Hát a videoklipjeiket hagyjuk inkább... :P De amit az esetükben sem értek: élőben hangszerekkel állnak ki, és akusztikusan nyomják (https://www.youtube.com/watch?v=7radh4v-Des), lemezen viszont valami gagyi elektronikus prüntyögés szól. Miért nem lehet lemezen is hangszeres zenét kiadni? Fura egy trend...

Majd Béla választ fog adni ezekre a kérdésekre.


Már miért adna akármilyen választ a 132. kommenthuszár felkérdezésére?
Idézet
 
 
#22 Kecskefasirt 2018-12-06 11:05
Idézet - Durvacell nyuszi:
Nos, utánanéztem. Hát a videoklipjeiket hagyjuk inkább... :P De amit az esetükben sem értek: élőben hangszerekkel állnak ki, és akusztikusan nyomják (https://www.youtube.com/watch?v=7radh4v-Des), lemezen viszont valami gagyi elektronikus prüntyögés szól. Miért nem lehet lemezen is hangszeres zenét kiadni? Fura egy trend...

Majd Béla választ fog adni ezekre a kérdésekre.
Idézet
 
 
#21 Durvacell nyuszi 2018-12-06 10:09
Nos, utánanéztem. Hát a videoklipjeiket hagyjuk inkább... :P De amit az esetükben sem értek: élőben hangszerekkel állnak ki, és akusztikusan nyomják (https://www.youtube.com/watch?v=7radh4v-Des), lemezen viszont valami gagyi elektronikus prüntyögés szól. Miért nem lehet lemezen is hangszeres zenét kiadni? Fura egy trend...
Idézet
 
 
#20 Füstölgő Colt 2018-12-06 09:25
Idézet - Gál József kutyája:
Idézet - Füstölgő Colt:
Az ilyen zenész zsoldos. Ott üt/gitározik, stb, ahol jobban fizetnek. Amivel nincs is különösebben baj, ha ebből akar megélni. Mert ugye pusztán hitből, szeretetből nem lehet megélni. Max bulik előtt vesz be egy kis hányingercsilla pítót...
Fociban és majd mindenhol ez van. Már nincs hűség. Az a lényeg, h ki fizet jobban.


Ugyan. A Moby Dick-ben ingyen játszott? Meg kellene érteni, hogy a zene az zene és a metál egyáltalán nem a teteje mindennek (sőt), csak egy stílus a sok között.


Hol írtam én olyat, h a MD-ben ingyen játszott?
Ha te dolgozol x helyen és kapsz kézhez 120 ezret. Kapsz egy olyan ajánlatot, ahol mondjuk 250et kapnál és nem szarbb melóval, te nem fogadnád el? Sajnos manapság minden a pénzről szól. És igen, nem lehet csak a zene szeretetéből megélni.
Ha ő így látta jónak, h a Moby Dick-et lecserélje egy popbandára, biztos megvolt az oka rá. Lelke rajta.

#14 ihsahn: Én nem írtam ilyet, h a hangszerekhez csak a rockzenészek értenek... Ennyirte azért nem vagyok egyszerű. Mivel én is régóta gitározok, nem kell az ilyet magyarázni nekem. De sztem egy átlagembernek sem.
Idézet
 
 
#19 Kecskefasirt 2018-12-06 01:23
Béla? Te vagy az?
Idézet
 
 
#18 Durvacell nyuszi 2018-12-05 22:03
Nem ismerem a Wellhello zenéjét, nem tudom, szakmailag mennyire kimunkáltak a dalok. De íme egy példa arra, hogy a popzene is lehet összetett. Soha nem szerettem Michael Jacksont, de elnézve, hogy az egykori dobosa mit és hogyan üt ebben a dalban, meghajolok a produkció szakmaisága előtt:

https://www.youtube.com/watch?v=bRM2Gn9nU7Q
Idézet
 
 
#17 Flagellator1974 2018-12-05 19:51
"Megunta a turulos, nagymagyar baromságot".

Kifelejtetted a nyereg alatt puhított húst.
Idézet
 
 
#16 Flagellator1974 2018-12-05 19:42
Gázos egy történet.
Mindegy. A lényeg, hogy a barátság megmarad :D
Idézet
 
 
#15 Gál József kutyája 2018-12-05 19:05
Idézet - Füstölgő Colt:
Az ilyen zenész zsoldos. Ott üt/gitározik, stb, ahol jobban fizetnek. Amivel nincs is különösebben baj, ha ebből akar megélni. Mert ugye pusztán hitből, szeretetből nem lehet megélni. Max bulik előtt vesz be egy kis hányingercsilla pítót...
Fociban és majd mindenhol ez van. Már nincs hűség. Az a lényeg, h ki fizet jobban.


Ugyan. A Moby Dick-ben ingyen játszott? Meg kellene érteni, hogy a zene az zene és a metál egyáltalán nem a teteje mindennek (sőt), csak egy stílus a sok között.
Idézet
 
 
#14 ihsahn 2018-12-05 17:52
Idézet - Füstölgő Colt:
Az ilyen zenész zsoldos. Ott üt/gitározik, stb, ahol jobban fizetnek. Amivel nincs is különösebben baj, ha ebből akar megélni. Mert ugye pusztán hitből, szeretetből nem lehet megélni. Max bulik előtt vesz be egy kis hányingercsilla pítót...
Fociban és majd mindenhol ez van. Már nincs hűség. Az a lényeg, h ki fizet jobban.


Gene Hoglan? Őt valahogy nem hallom ezért szapulni. Mivel szükségtelen. Nehogy azt higgyük, hogy a hangszerhez csak a rock műfaján belül értenek, sőt.... becsülendő a bátorság belevágni, valami teljesen másba amit eddig csinált-- tapasztalat xp level up -- fejlődés, ez (is) a zenészlét értelme. Szerintem.
Idézet
 
 
#13 Codename333 2018-12-05 17:00
Idézet - Turulpörkölt:
Megunta a turulos, nagymagyar baromságot és kapott egy ajánlatot, ahol pénzt lehet keresni. Nem hinném, hogy a Moby Dick-ben annyira jó lett volna a hangulata, hogy annak befolyásolni kéne a váltásban. Ott még az őstagok is rühellik egymást és a beállások alkalmával úgy beszélnek egymással, hogy rossz hallgatni. Szóval nagy csoda nincs benne, plusz dobosként is egy kicsit kinyílik neki a világ.


Egyetértek. Olvasgattam a moby dick facebook posztját erről dehát a kommentszekció fájdalmas kicsit. Nyílván vannak értelmesen megnyilvánuló emberek de sokan ezen az "ELATTA MAGÁT" meg "DEHÁT A MOBI DICK AZ ROKK" szinten vannak.Sosem értettem mi ebben oylan felfoghatatlan ha valaki le akar lépni egy ilyen zenekarból h végre keressen is valamit.
Idézet
 
 
#12 Füstölgő Colt 2018-12-05 16:29
Az ilyen zenész zsoldos. Ott üt/gitározik, stb, ahol jobban fizetnek. Amivel nincs is különösebben baj, ha ebből akar megélni. Mert ugye pusztán hitből, szeretetből nem lehet megélni. Max bulik előtt vesz be egy kis hányingercsilla pítót...
Fociban és majd mindenhol ez van. Már nincs hűség. Az a lényeg, h ki fizet jobban.
Idézet
 
 
#11 Tibor 2018-12-05 16:24
Ez most olyan mint mikor Pálmai Zoltán dobolt a Fekete Bárányokban(Bea triche,Hobo,Mob il). és elment Zámbó Jimmy-nek doblni."Fekete bárányokban is zenélni "kellett" és Jimmy-nél is "kellett".
Idézet
 
 
#10 Xanadu 2018-12-05 16:18
Rohat mo cskoss fasz buk generácilyó,csa k a píz számit nekikk ,elatták magukat, a zannyukat is eladnák!az ugas kútya még jó volt,oszt már csak a zsetonér bazsev álltak!!!44!! ha itt felépnekk nálunk, tutti neki metyek a kamijonommal a müvház falának!

- bélféregtámadás -
Idézet
 
 
#9 Turulpörkölt 2018-12-05 12:56
Megunta a turulos, nagymagyar baromságot és kapott egy ajánlatot, ahol pénzt lehet keresni. Nem hinném, hogy a Moby Dick-ben annyira jó lett volna a hangulata, hogy annak befolyásolni kéne a váltásban. Ott még az őstagok is rühellik egymást és a beállások alkalmával úgy beszélnek egymással, hogy rossz hallgatni. Szóval nagy csoda nincs benne, plusz dobosként is egy kicsit kinyílik neki a világ.
Idézet
 
 
#8 draz77 2018-12-05 12:19
Ez szép. Béla tuti nem olvasta, hogy a wellhello hogy bánt el az előző kísérőzenekarra l. Nem tudom, hogy Smiciéknél csak "bérdobos" volt-e, fluoréknál biztos, hogy az lesz. Igazából blindGergőt nem értem, hogy miért kell más zenekarából dobost lopni. Tuti nem diaz meg flour csapott a homlokára, hogy "baszki, nekünk a Moby Dick dobosa kell" :)
Idézet
 
 
#7 Codename333 2018-12-05 11:40
Mindig van az az összeg amiért olyan zenét játszunk amit nem akarunk. Moby Dick után wellhello(?) eléggé meredek váltás.De megértem h valaki abból akar élni amit szeret és jól csinál. Erre kis hazánkban nem mindig adatik lehetőség pláne zenészként.Az hogy ez a váltás mennyivel lesz szakmailag nagyobb kihívás azt nem tudom.A stílusváltás eleve kihívás lesz.
Idézet
 
 
#6 Gál József kutyája 2018-12-05 11:34
Így metál meg úgy metál, de a Moby Dick is sem lett kevésbé kínos, mint a Wellhello. Jellemző az is, hogy az Akelából jön a pótlás.
Idézet
 
 
#5 Józsika 2018-12-05 10:37
Búcsú-túrné mikor indul ?
Idézet
 
 
#4 NOLA 2018-12-05 10:27
Idézet - Marci:
Idézet - Verebélyi Gábor:
Sziasztok!
Rákerestem az utolsó mondatra a google-ben, és ha tényleg a Wellhello-ról van szó, akkor arról én is mélyen hallgatnék... :-D
Éles váltás...

Dobosként komolyabb kihívás mint a Moby Dick és gondolom többet is fizet, szóval én megértem.

Azzal egyetértek, hogy tobbet fizet..., de hogy dobosként komolyabb kihívás lenne..., nanebasszál! :-D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.